13. "Boldog voltam"

Hát... Sziasztok! 

Igen, igen. Elég régóta nem volt már rész. Több, mint egy hónapja, ezért szeretnék elnézést kérni.

Ennek a miértjét a fejezet végén leírom, kérlek titeket, ne görgessetek majd tovább rajta, mert eléggé fontos ez számomra.

Plusz egy kis hír.

Jövőhéten Erdélyben leszek, szóval kb. 2-3 hét múlva tudok csak új résszel szolgálni

 Jó olvasást!:)

Csak feküdtem, és mielőtt elaludtam volna, a fülemben lüktető hangos zene szövegére koncentráltam, és behunyt szemmel vetítettem le magam előtt a mai napom minden eseményét, mozdulatát. A zene hirtelen elhallgatott, és Niall neve villogott a kijelzőn egy rezgéssel kísérve. Tehát sms-t írt. "Aranyos vagy, ahogy próbálsz elaludni:)" Miután elolvastam, meglepetten írtam vissza neki. "Te azt honnan tudod?" Pár pillanaton belül jött is a válasz: "Az erkélyeden vagyok, és hát kicsit hűvös van, szóval megköszönném, ha beengednél"
Gyorsan felpattantam az ágyról, felvettem a masnis mamuszomat, és az üvegajtó felé lépkedtem. Kinyitottam előtte, Ő pedig bejött és elhelyezkedett az ágyamon, én pedig mellé ültem.
- Hogy-hogy átjöttél? - kérdeztem felé fordulva.
- Hát. Én se tudom. Csak jöttem - vonta meg a vállát nevetve. - És te miért nem alszol?
- Nem sikerült elaludnom - mosolyodtam el. - Csak zenét hallgattam és gondolkodtam úgy... Mindenen - mondtam, majd elfeküdtem az ágyon, és magamra terítettem a takarót.
Niall befészkelte magát mellém, és közelebb húzott. Karjával átölelte a derekam, fejét a nyakhajlatomon pihentette, s lágy puszikkal hintette be azt. Kezével végigsimított az oldalamon, olyan óvatosan, mintha csak porcelánbabához érne. Minden egyes érintésébe beleremegtem.
Testemmel átfordultam ölelő karjai között, hogy szemben legyek vele, és láthassam a gyönyörű, tengerkék íriszeit, amiket úgy imádtam, amik teljesen elvarázsolnak.
Ujjaival megsimogatta az arcom, majd a fülem mögé tűrt néhány kósza tincset.
- Annyira szép vagy - mondta halkan. - Mint egy hercegnő. Az én hercegnőm.
Szavait hallva a pillangók életre keltek a gyomromban, és vad táncot jártak. Niall szorosabban vont magához, én pedig mellkasához bújtam. Mélyen magamba szívtam az illatát, és egy pillanatra lehunytam a szemem, majd visszanéztem rá.
- Itt maradsz éjszakára? - kérdeztem félve.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - mosolygott rám, mire válaszként bólintottam. - Akkor igen - jelentette ki puszit nyomva a homlokomra.
Olyan szorosan ölelt, ahogy csak tudott. Kezeimet összekulcsoltam a tarkóján, és közelebb húzódtam hozzá, majd megpusziltam a szája sarkát. Picivel elforgatta fejét, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Erősen markolta a derekam, s magára fektetett. Tenyerem a kulcscsontja alá csúsztattam, majd a csókunkat megszakítva fejemet a vállára hajtottam.
- Jó éjszakát - mondtam lehunyt szemmel.
- Jó éjt, hercegnő - simította meg a hajam.

Reggel, felkelés után egy hihetetlenül jó érzés fogott el, amitől furcsa dobogás keletkezett a mellkasomban. Gyorsabban vert a szívem, és széles mosoly ült ki az arcomra. Boldog voltam.
Átfordultam a másik oldalamra, hogy Niall szemébe tudjak nézni. Kék íriszeit kerestem, az én zöldeimmel, de még nem láttam meg. Csukva volt a szeme.
Kezemmel végigsimítottam arcélén, és közelebb másztam hozzá, majd halkan a fülébe súgtam.
- Hahó. Ébresztő, menni kell - keltegettem, mire megemelte egy picit a fejét, de abban a pillanatban vissza is tette a párnára, nyakig magára rántotta a takarót, és visszaszendergett.
Beletúrtam szőke tincseibe, majd puszit nyomtam az arcára, s lefeküdtem mellé. Pár másodperccel később felém magasodott, és magához húzva lecsapott ajkaimra.
- Mindig így akarok felkelni - jelentette ki reggeli, álmos hangján.
- Ha nem sietsz, elkésünk a suliból - mondtam, majd felálltam, és a ruhásszekrény felé lépkedtem.
- Ugyanmár. Előbb készen leszek, mint te - ásította.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és eltűntem a fürdőszobában. Magamra kaptam a kiválasztott ruháimat, és a tükör elé állva megfésültem barna hajamat. Fújtam egy kicsit a nyakamra és a csuklómra a kedvenc parfümömből, majd visszacsoszogtam a szobába, ahol Niallt már nem találtam, ezért lebaktattam a lépcsőn, egyenest a konyhába, hogy valami finom reggelit készítsek magamnak, és elvihessem magammal a suliba. Mire készen lettem vele, Ni bejött a táskájával a vállán. Az ajtóban megállt, nekitámaszkodott a félfának, és kezeit keresztezve leste minden mozdulatomat. Tekintetemet rá emeltem, és kíváncsian fürkésztem.
- Na megyünk? - kérdezte lazán. Arcáról eltűnt az a játékos mosoly, ami eddig ott bujkált. Tovább fürkésztem, majd lenéztem a padlóra, mintha valami érdekes lett volna ott, és realizáltam magamban a tényt, hogy biztosan van valami gondja, és hogy biztosan nem fogja elmondani mi az.
Eltettem a táskámba az előbb elkészített szendvicsem, majd felkaptam magamra a kabátom, s a vállamra véve a tatyómat az ajtó felé lépkedtem. Niall arrébb állt, hogy be tudjam zárni, majd gyors léptekkel haladt előre. Gyorsan utána kocogtam, s mikor mellé értem, óvatosan megfogtam a kezét, majd összekulcsoltam ujjainkat. Mindketten lenéztünk a kezeinkre, és egymás szemébe. Még mindig nem kérdeztem meg, hogy mi a baja, mert tudtam, hogy nem mondja el egyhamar. Ő tipikusan olyan, aki nem nagyon beszél a gondjairól. Inkább magában tartja, és agyal rajta. Pedig jó lett volna, ha megosztja velem, mert nem volt valami szuper érzés egész nap azt látni az arcán, hogy kedvtelen és szomorú. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a probléma. Miután visszajött hozzánk, akkor lett ilyen, előtte semmi nem volt. Mi történhetett akkor? Miért nem beszélt róla nekem? Talán rá kellene kérdeznem, de félek, hogy idegesítőnek titulálna, ezért inkább tovább szorongattam a kezét, és ballagtam mellette.
Néhány percnyi csendes sétálgatás után a suliba értünk. Elengedtem a kezét, és elővettem a diákigazolványomat, amit aztán felmutattam a portásnak, majd felmentem az emeletre Niall után, egyenest az osztályterembe, ahol még egyenlőre csak Isa volt, és pár lány.
Miután bementünk, leült az előttem lévő székre, és a padra hajtotta a fejét. Biztos, hogy van valami baja.

Kicsivel később levágódtam Isa mellé. Arra a székre ültem, ahol Niallnek kellene ülnie. Miután elővettem a tolltartómat, a jobb oldalamon lévő üres székre tettem a táskámat, és a barátnőm felé fordultam, aki a hüvelykujjával Ni felé mutatott, majd felhúzta a szemöldökét, és afféle "Mi van vele?" tekintettel nézett rám. Nem tudtam rá felelni, ezért csak megvontam a vállamat. 

- Miért nem kérdezed meg? - nézett rám. 

- Mert úgy sem fogja elmondani. 

- Honnan tudod? 

- Ismerem - válaszoltam egyszerűen. -Várj egy picit - mondtam, majd Niall felé lépkedtem. 

Mögé álltam, és hátulról átöleltem a mellkasánál, mire felemelte a fejét, és kezét az enyémre tette. Leültem az ölébe, szorosan magamhoz húztam, és lágy puszit nyomtam a füle mögé. Ő megsimította a hátam, s a szemembe nézett. 

- Majd beszélünk - jelentette ki. Bólintottam, és visszaballagtam a helyemre.

A következő pillanatban egy ajtó csapódásra lettem figyelmes. A tanárunk bejött a terembe, letette a naplót, és Niallt méregette, majd rám vetette pillantását. 

- Cassidie, ide tudnál jönni egy percre? - kérdezte a tanárnő, miközben levette a szemüvegét. 

Felálltam a helyemről, és odasiettem. Bevallom, kicsit megijedtem. Féltem attól, hogy mit szeretne tőlem megtudni. Úgy gondoltam, hogy biztosan csak annyit, hogy tudom-e, mi Niall problémája. 

Hát tévedtem, mert nem így történt. 

- Szeretném, ha tanítás után beszélnénk pár dologról, mert ezt most nem itt kéne elmondanom - fürkészett komoly tekintettel.

- Rendben tanárnő - bólogattam.

- És még valami. Tudom, hogy nem rám tartozik, hogy mit csinálnak a barátjával, iskolán kívül azt, amit akarnak, ebbe nem szólok bele, De itt, a suliban, azt ami az előbb lejátszódott, nem kéne.

- Én ne... - kezdtem volna el a mondatot, mikor megállított.

- Nem kell a magyarázkodás, Cassie. Csak... Érted szerintem, hogy miért mondtam. Szép dolog a szerelem, de a házirend sem véletlenül van - mosolygott rám, majd megsimította a karomat, és a helyemre tessékelt,

- Elnézést - mondtam, majd visszamentem Isa mellé,

- Van valami, amiről tudnom kéne? - kérdezte erős hanglejtéssel, mire leesett, hogy egy apró részletet elfelejtettem...

Na szóval., újra itt vagyok.

Ne menjetek el ez felett, mert eléggé fontos lenne most ez nekem. 

Miért nem volt rész? 

Igazából két dolog miatt. Az első, hogy nem volt ihletem, a második pedig egy ennél sokkal komolyabb dolog. 

Az utóbbi időben jóval csökkent a megjegyzések száma, ami nem lenne akkora baj, de csak ezekből tudom, hogy érdemes- csinálnom azt, amit csinálok, egyfajta visszajelzés felém, mint a megtekintések száma, ami szintén rengeteggel az átlag alatt van, és fogalmam sincs, miért. 

Elgondolkodtam azon, hogy valamit talán rosszul csinálok. Vagy hogy elrontottam.

És nem hagyott nyugodni ez az érzés. 

Szóval igen. 

Lényegében ezért. 

Ne haragudjatok

Szeretlek titeket. Köszönöm, hogy végigolvastátok ezt.

C.