04. "Csókolóztunk"

Sziasztok! :)

Köszönöm az eddigi kommenteket, nagyon sokat jelent nekem :) 

Most is írjatok véleményt, iratkozzatok fel :) 

Jó olvasást!

xxCassie

Reggel az ébresztőórám idegesítő csörgésére keltem 6:30-kor. Pár perc üdítő pihenés után kikászálódtam az ágyból. Felvettem a lila mamuszom, és lecsoszogtam a konyhába, ahol a nevelőanyukám várt három darab palacsintával.
- Jó reggelt - nyújtotta felém a tányért.
- Neked is.
Elvettem tőle a reggelit, majd helyet foglaltam a pultnál. Megettem a finomságot, s visszamentem a szobámba készülődni.
Elsőként a fürdőszobát támadtam meg. Megmostam a fogamat és az arcomat is, majd minimálisan kisminkeltem magam, ami nálam szempillaspirált és szájfényt jelent.
A ruhásszekrényemhez sétáltam. Csak ácsorogtam előtte, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne felvennem. Átkutattam a nadrágos kupacot, aztán a pólókat, és a pulcsikat is. Végül egy fekete farmerhez,  s egy "Leave me cry" feliratú felsőhöz  a szürke pulóveremet választottam.
Kifésültem a hajamat, majd összepakoltam a szükséges tanfelszerelést. Vállamra vettem a táskámat, eltettem a telefonomat a farzsebembe, aztán megfogtam a fülhallgatómat, és lebaktattam az előszobába.
Miután felvettem a cipőmet, kiléptem az ajtón. Kissé hűvös volt, ezért magamra vettem a kabátom.
Pár perc múlva a járdán ballagtam, már zenét hallgatva.

Éppen csengetésre estem be az osztályterembe. Niall intett nekem, én pedig odamentem, és leültem mellé. Körbenéztem, s észrevettem, hogy Isa nincs itt.
- Szia Cassie. Mizu? - fordult felém.
- Hali.Nincsen semmi, megvagyok. Veled?
- Velem sincs semmi.
Klassz. Sablonbeszélgetés. Gondoltam, hogy ez lesz.
Ránéztem. Láttam a szemeiben, hogy van valami, amit nem akar nekem elmondani. De miért? Mindig mindent meg szoktunk beszélni a másikkal, akkor most vajon miért nem?
- Hé. Mi az? Baj van?
- Öhm, nem, csak... Nem tudom, hogy elmondjam-e - mondta, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, mindjárt elájulok.
- Micsodát?
- Veled álmodtam.
- Ebben mi a rossz? - kérdeztem mosolyogva.
- Olyan dolog történt benne, ami a való életben furcsa lenne - nézett el a fal felé.
- Mi volt?
- Csókolóztunk - mondta ki végül. Megállt bennem az ütő, levegőt is elfelejtettem venni. Lesokkolódtam, és talán kicsit még össze is törtem. Ez tényleg furcsa lenne. Csak neki ebben az esetben a "furcsa" mást jelent, mint nekem.
- Ez... Ez valóban különös lenne - nyögtem ki.
Hirtelen ajtócsapódásra lettünk figyelmesek, amire az egész osztály megrezzent. Itt a tanár.
A hetesek kiszaladtak a tábla elé, és jelentették a hiányzókat. majd elkezdődött az óra.
A dualizmus kora nagyon nem kötötte le a figyelmemet, ezért inkább Niall haját piszkáltam, s firkáltam a kezemre.
- Mrs Price! - kiáltott fel a tanár. - Ez történelem óra, nem tetkó szalon! Azonnal menjen ki, és mossa le!
- Elnézést. Megyek - álltam fel a székről.
Kimentem a mosdóba, a csap alá tartottam a kezem. A tinta teljesen lejött a kezemről, evégett visszamentem.

Csengetés után a helyemen maradtam, ahogy mindenki más, mert eleredt az eső, szóval nem mehettünk ki.
A következő pillanatban az osztályfőnök lépett be, egy szőke lánnyal az oldalán, aki látszólag zavarban volt.
Jobban szemügyre vettem. Tudtam, hogy ki ő.  A haja az arcába lógott, ezzel eltakarva bizonytalanságát. Mély kivágású , kék pólót viselt, fehér farmerrel. Csuklóján karkötők lógtak.
- Gyerekek, ő az új osztálytársatok. Holly, mutatkozz be!
A lány felemelte a fejét, s felénk fordult.
- Sziasztok! Holly Scally vagyok, már jártam ebbe a gimibe, de elköltöztünk. Most jöttünk vissza. Az az igazság, hogy innen csak Cassiet ismerem, de titeket is szeretnélek megismerni.
Niallre pillantottam, mert mondani akartam neki valamit, de csak akartam volna, ugyanis ő nem rám figyelt. Hollyt fürkészte tetőtől-talpig. És itt jött el az a minutum, amikor elöntött a féltékenység.
Ni ábrándozva nézte, engem pedig a sírás fojtogatott.
Tudtam, hogy rám soha nem fog így nézni. Még utoljára a barátomra tekintettem, majd a legváratlanabb pillanatban lelöktem a táskámat a padról, ami hangos koppanással jelezte, hogy földet ért, és kirohantam a teremből.
Bezárkóztam a mosdó egyik fülkéjébe, s hagytam, hogy a könnyek eláztassák az arcomat.
Gondolhattam volna, hogy ez be fog következni, de túl naiv vagyok. Nem voltam erre készen állva, sőt, nem is akartam. De megtörtént, és most újra darabokra törtem. Haszontalannak, elértéktelenedettnek éreztem magam. Ha Niallnek tetszik Holly, abba bele fogok őrülni.
Ez nem történhet meg. Nem akarom.
Le sem tagadhatnám, hogy fáj. Rohadtul fáj a tudat, hogy rám soha nem nézne így, mint rá.

Az egész helyiség a sírásomtól volt hangos. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. Letöröltem a könnyeim, s megpróbáltam kicsit összeszedni magam.
- Cassidie - szólt valaki az ajtó túloldaláról.
Egyből felismertem Niall hangját. Semmikép sem kellett volna utánam jönnie. Mindenki mást szívesebben láttam volna akkor, csak őt nem.
Önző dolog tőlem, hogy ezért sértődök meg, de az érzéseknek nem lehet parancsolni. Ami tönkretesz, az tönkretesz.
- Cassi, hányadikba vagy?
Lehunytam a szemem, összeszorítottam az ajkaim, és átgondoltam mindent. Néhány másodperccel később elárultam, hogy melyikbe vagyok.
- Utolsó - mondtam, erőtlenül.
Elfordítottam a zárat, majd Ni kinyitotta az ajtót, leguggolt elém, s a szemembe nézett.
- Te sírtál?
Nem akartam válaszolni, egyszerűen nem tudtam. Egy újabb könnycsepp utat tört magának.. Niall a kezei közé vette az arcomat, és hüvelykujjával letörölte azt.
- Szóval igen - biggyesztette le a száját, majd egy másik kérdést intézett felém:
- Miért szaladtál ki?
- Csa... Csak rosszul lettem - hazudtam hüppögve.
Megfogta remegő kezemet, és a mosdókagylóhoz vezetett. Megmostam az arcomat, s felé fordultam.
Átkarolta a derekamat, aztán magához húzott. Vállába temettem arcomat, és olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam.
- Sápadt vagy - szemlélt. - Ne menjünk be az orvosiba?
Válaszol megráztam a fejemet. Kibontakoztam az ölelésből, s összekulcsoltam az ujjainkat.
Kézen fogva indultunk vissza a terembe, ezzel jelezve, hogy -még ha csak barátokként is- egymáshoz tartozunk.

Beérve leültünk a helyünkre, és én a padra hajtottam a fejemet. Az óra további perceiben egyáltalán nem figyeltem. Dühös, szomorú, és csalódott voltam.

Miután vége lett a tanulásnak, a vállamra vettem a táskám, és elsőként mentem ki a teremből.
- Hé, Cass! - kiabált utánam Holly.
Megálltam, s felé fordultam.
- Szia - köszöntem.
- Hogy vagy? Minden oké? Olyan régen láttalak már.
- Megvagyok. És te?
- Én is. Amúgy... Miért szaladtál ki?
- Rosszul lettem - mondtam. Ez részben igaz.
Pár perccel később Niall lépett mellém, és puszit nyomott a homlokomra.
- Holly, ő Niall, a legjobb barátom. Niall, ő Holly.
Egymásra vigyorogtak, majd elmormoltak valami "örülök"szerűséget, én pedig elindultam hazafelé Ni pedig jött utánam.

Egy darabig nem szóltam hozzá, csak gondolkodtam. Ha Niallnek tetszik vagy tetszeni fog Holly, akkor fogalmam sincs, mit fogok tenni.
Nem szóltam hozzá. Többször is feldobott valami témát, de nem mondtam rá semmit. Csak hagytam, hogy belülről összeomoljak. Egyszerűen nem tudtam nem ezzel foglalkozni. Nem ment. A sírás fojtogatott. Beleőrülök, ha Holls miatt már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.
A következő pillanatban Niall megragadta a karomat, és maga elé húzott.
- Cassie - nézett mélyen a szemebe. - Tudom, hogy nem azért szaladtál ki, mert rosszul voltál. Olyankor nem szoktál sírni.
- Niall, én csak a...
- Várj - szakított félbe. - Ezzel kapcsolatban kérdezni akarok valamit, és arra kérlek, hogy őszintén válaszolj rá - mondta érzelemmentes arccal. - Mi az igazi oka annak, hogy kimentél? Csakis az igazat szeretném hallani, Cassidie - fürkészte az arcomat.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Lecövekeltem. Lehet, hogy ez egy jel arra, hogy itt az ideje bevallani mindent? Gyorsan kellett döntenem.