05. "Már én sem értem magamat"

Sziasztok!

Tudom, rengeteget késtem, de nagyon sok témazárót írtunk, és tanulnom kellett. 

Meg volt egy kis problémám is, ami miatt nem volt kedvem semmihez, és két napig nem is beszéltem senkivel

És voltam beteg is, szóval remélem megértitek :)

Itt van az ötödik rész. 

Írjatok véleményt, iratozzatok fel :)

Jó olvasást!

xxCassie

Csak álltam, mint akit odaragasztottak, és átgondoltam a következményeket.
Ha nem mondok semmit, akkor vagy elnézi, amire nincs sok esély, vagy pedig megharagszik, amit nem akarok.
Ha hazudok, akkor furdalna a lelkiismeretem, és haragudnék magamra.
Ha elmondom az igazat, hogy azért mentem ki, mert összetépte a szívemet azzal, ahogy Hollyra nézett, mert én többet érzek iránta, mint barát, akkor többféleképpen válaszolhat. Azt mondja, hogy ő is így érez, ami lehetetlen, de én annyira boldog lennék, hogy nekimennék a falnak, vagy azt. hogy csak barátként tekint rám -amit nagyon jól tudok-,és ettől még apróbb darabokra törnék.
Mindegyiknek rossz lehet a vége. Az egyikből jó is kisülhet, de nagyon kevés eséllyel.
Az első variációt választottam.
- Niall, én... - kezdtem.
- Igen Cassie? Te mi? - kérdezte. 
- Én nem szeretnék erről beszélni - néztem le a cipőmre, mintha lett volna valami érdekes rajta.
- Tudod... Nem értelek - nevetett fel kínosan.  - Már nem tudlak követni. Annyira gyorsan változik a hangulatod.
- Hogy érted ezt? - emeltem fel a fejem.
- Amikor veled vagyok, boldog vagy. Nevetsz, és jó a kedved. Aztán a következő pillanatban meg már azt látom, hogy szomorú vagy. Mióta kijöttünk a suliból, próbálok veled beszélgetni, de meg se szólalsz, mintha haragudnál rám, pedig tudtommal nem tettem semmi rosszat. Nem értem a hangulatváltozásaid. Mi van veled? Menstruálsz? - vágta hozzám a szavakat.

- Tudod mostanában történtek velem olyan dolgok, amiket te nem értenél! - kiabáltam hisztérikusan.

- Eddig mindent meg tudtunk beszélni. Mi változott? - tárta szét a karját.

- Hogy mi változott? Az, hogy nem számolhatok be neked az életem minden apró pillanatáról!

- Tudom, és nem is várom el tőled! Én csak aggódom érted! 

- Néha túlságosan is. És tudod mit? Nem te vagy az egyetlen, aki nem érti, mi van most. Én sem értelek téged! - léptem közelebb hozzá. - Kész idegroncs vagyok miattad! Folyton arra gondolok, hogy vajon neked mi járhat a fejedben. Arra, hogy mi a véleményed rólam.

- Miért gondolkozol ezen? - lepődött meg.

- Nem tudom. Már én sem értem magamat - mondtam, majd kihúztam a kezem az övéi közül. Hátráltam pár lépést, és elrohantam.

Niall többször is utánam kiáltott, de nem álltam meg. Csak rohantam oda, ahova a lábam vitt. 

Hátrafordultam, és láttam, hogy Ni fut utánam. Nem vagyok valami jó sportoló, de az adrenalin csodákra képes.

 Még gyorsabban kezdtem el szaladni, remélve, hogy nem fog utolérni, de sikerült neki. 

Megfogta a kezemet, és olyan közel rántott magához, hogy levegőt is elfelejtettem venni. 

- Ne haragudj rám, kérlek 

Nem szóltam semmit, csak öleltem, és közben arra gondoltam, hogy az előbb egy kisebb vallomást mondtam neki. Még annyit kellett volna hozzátennem, hogy szeretem. De nem tettem meg. Egyszer muszáj lesz elmondanom, de nem most fogom.

- Nem haragszom. Rád soha - öleltem szorosan.

Niall kibontakozott az ölelésből, és mélyen a szemembe nézett. 

A köztünk levő távolság csupán pár centi volt. 

Néhány másodpercig egymás tekintetét fürkésztük. Túl közel volt hozzám.Veszésen közel. 

Felém hajolt, és amikor már csak milliméterek választották el ajkainkat, még közelebb jött. 

Éreztem, ahogy kifújja a levegőt. 

A szája súrolta az enyémet. 

A pillangók mozogni kezdtek a gyomromban, és szaggatottan lélegeztem. Akartam, hogy megcsókoljon, vágytam rá. 

De nem csaptunk le egymásra. Nem lett volna helyes.

Szinte egyszerre hajoltunk el a másiktól, de én tudtam először megszólalni. 

- Mennem kell - préseltem össze egy vonallá a számat. 

- Szia - mondta, majd búcsúzóul egy puszit nyomott a homlokomra.

Miután hazaértem, felszaladtam a szobámba, ledobtam a táskám a sarokba, és beugrottam az ágyba.
Csak pár perc múlva esett le, hogy mégis mi a franc történt az előbb. Istenem.
Majdnem megcsókolt. Vajon ha nem hajoltam volna el, megtette volna? Jó kérdés.

Elintéztem a dolgaimat, és kiültem az ablakba. Felhúztam a térdeimet, és átkaroltam összekulcsolt ujjakkal. Kinéztem. A Nap a felhők mögé rejtőzött és esett az eső.

Csak bámultam kifelé, és a mai napomra gondoltam. 

Előkaptam a telefonom, majd elmeséltem Isanak, hogy veszekedtem Niallel. Mikor megemlítettem neki, hogy miután kibékültünk, majdnem megcsókolt, sikítozni kezdett, ezért elemeltem a fülemtől a készüléket. 

- Úristen! - ordított a vonal másik végen. - Ez hihetetlen! Miért nem csókoltad meg te?

- Ha megcsókoltam volna, az eléggé kínos lenne mindkettőnknek. És szerintem kérdezősködött volna hogy miért. Aztán meg be kellett volna vallanom, hogy többet érzek iránta és erre ő biz...

- Biztos hogy azt mondta volna hogy ő nem - mondta a hangomat utánozva. - Mindig ezt mondod. 

- Mert tudom, hogy így van. És hidd el, így is lesz.
- Ez nem igaz.
- De, igaz. Csak barátként tekint rám.
- A majdnem-csókotok nem ezt bizonyítja.
- Az csak egy véletlen volt, Isa - mondtam.
- Nincsenek véletlenek.
- De, igenis vannak.
- Jaj, Cassie - sóhajtott fel. - Tudom, hogy igazam van. Most le kell tennem. Majd dobj egy SMS-t holnap, ha hazaértél.
- Oké, szia.
Miután beszéltem Isabellával, ledobtam a telefonom az ágyra, és tovább gondolkodtam.
Gyűlölök szerelmesnek lenni. Mindig elhiszem, hogy valami cseszettül nagy csoda történik velem, pedig valójában a legkisebb gesztusig, vagy pillantásig teljesen kiszámíthatóan viselkedem. Az élet sokszor nem engedi, hogy eldöntsük, mégis kibe szeretünk bele. Az csak úgy megtörténik. A szerelem egy rohadt szar érzés. Képes olyat kiváltani belőlem, amit nem kéne, és ezt utálom. Pluszba még ott van a tudat, hogy ő nem érzi ugyanazt, mint te. Aztán ott van az a része, amikor legszívesebben elküldeném a francba. Viszont az, amikor meglátom, és a szemébe nézek, az egy csodálatos érzés, mert olyan boldogság áraszt el, hogy nem cserélném el semmire.
Valamikor csakis miatta az életkedvem olyan, mint egy unikornis. Mindenki legendákat hallott róla, de még senki sem tapasztalta meg, hogy létezik.
A gondolataimat a telefonom pittyegése zavarta meg. Niall írt, hogy valami fontos dologról akar velem beszélni. Istenem... Remélem, hogy arról lesz szó, amit gondolok. Vagy rólunk akar beszélni?