02. "Nem mondtad, de azt gondoltad"

Meghoztam a második részt! :)

Nagyon sokat jelenten nekem, ha írnátok véleményt :)

Jó olvasást!

xxCassie

Már majdnem elaludtam, de a telefon pittyegése éberré tett. A készülékért nyúltam, majd feloldottam a képernyőzárat. Jött egy üzenetem. rákoppintottam, és amint megláttam, hogy ki írt, és mit, Felkeltem az ágyból, és kimentem az erkélyre. A döbbenet kiült az arcom minden egyes vonásába.
Hogy kitől jött az üzenet, és mi állt benne? Noah volt az, az egyik régebbi barátom, akivel elég rég beszéltem.


"Szia. Ne ijedj meg, de bejössz nekem. Ne haragudj, de ezt muszáj volt elmondanom."


Remek. Már csak ez hiányzott.
Nem reagáltam rá semmit, egyszerűen csak elolvastam. Mit válaszolhattam volna?
Gondolkodtam rajta, hogy szóljak-e a tesómnak, vagy Niallnek, és arra jutottam, hogy mindenképpen szólnom kell, de először a tesómnak. Már csak azt kellett kitalálnom, hogyan lopózzak át, úgy, hogy ne keltsem fel a szüleimet.
Óvatosan kinyitottam az ajtómat, és a szemben lévő szoba elé léptem. Lassan lenyomtam a kilincset, és bementem Andrew szobájába.
Azt hittem, hogy nem alszik, de tévedtem. Éjfél múlott két perccel. Ilyenkor még beszélgetni szokott a haverjaival. Fel kellett keltenem.

Az ágya mellé lépkedtem, és megbökdöstem a vállát, de semmi. Más módszert választottam.
- Hé, Andrew - löktem meg a karját. - Kelj fel, beszélnünk kell.
Drew felemelte a fejét, és egy brutális nagyot ásított, amitől összerezzentem.
- Mi a francról akarsz te beszélni hajnali egykor? Nem várhat holnapig? - mordult rám.
- Igazából ez most nem. Amúgy meg csak 00:07 van.
- Na, mondd.
- Noah írt - préseltem össze ajkaim.
Drága testvérem kikerekedett szemekkel bámult rám, és kihúzta a kezeim közül a telefonom.
Elolvasta az üzenetet, majd felnézett.
- Holnap akkorát lekeverek neki, hogy kiköpi a beleit!
- Jó, nyugodj le - kértem.
- Most azonnal írd meg neki, hogy te nem akarsz tőle semmit!
Rákoppintottam Noah nevére, és bepötyögtem a válaszomat, aztán a tesóm felé fordítottam a telefont, aki csak bólintott.
Pár percig még ücsörögtem az ágy szélén, arra várva, hogy Ands mondjon valamit, de meg se szólalt, csak amikor észrevette, hogy még a szobájában vagyok.
- Öhm, bocsi. Nem zavarok? - húzta fel a szemöldökét.
- Ó, dehogyis! Csak nyugodtan.
- Megbánod te még ezt.
- Mikor? - nevettem.
- Most.
És tényleg nem viccelt. A következő pillanatban már az ajtón kívül találtam magam, szóval visszamentem a szobámba, és lefeküdtem.

Niall aktív volt, szóval ráírtam, és elmeséltem neki mindent. 

N: "Akkor csak barátok maradtok?"

C: "Hát így nehéz lesz..."

N: "Ez igaz... De ugye jól vagy?"

C: "Hirtelen ért ez az egész, de igen"

N: "Ha bármi van, írj vagy hívj mindenképp"

C: "Rendben"

N: "Imádlak ❤"
Szívecske... Az ott egy szívecske, vagy vak vagyok? Úristen! 

C: "Én is téged ❤"

N: "Majd találkozunk valamikor, ugye? Régen láttalak már :( "

C: "Persze :) "

N: "Kérdezhetek valamit?"

C: "Mondd csak"

N: "Szeretsz? ❤"

Ó, ha te azt tudnád...

C: "Nagyon ❤"

N: "Én is téged. A legeslegjobban ❤"

Bárcsak úgy értenéd.

N: "Sajnos mennem kell. :( Majd hívlak. Szeretlek, szia ❤"

C: "Én is. Szia ❤ "

Lelépett. 

Már nagyon fáradt voltam. Lehajtottam a fejem a párnámra,  lehunytam a szememet és megpróbáltam aludni.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Ki hívhat ilyenkor? Csak negyed nyolc van. Áh, tudom!
Gyorsan fogadtam a hívást, és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia Niall.
- Szia. Felkeltettelek? - szólalt meg a vonal másik végéről.
- Öhm... Hát az igazat megvallva igen, de már amúgy is ébredeztem.
- Ó, értem - nevetett. - Amúgy egyrészt azért hívtalak, mert megígértem, másrészt azért, mert meg akartam kérdezni, hogy ráérsz-e most. Jó lenne, ha láthatnálak. Hiányzol.
Istenem. Hiányzom neki. Ugye nem álmodok? Valaki csípjen meg.
- Te is hiányzol nekem. És igen, ráérek. Gyere el elénk, addig én elkészülök.
- Rendben. Akkor indulok is. Szia.
- Szia.
Letettem a telefonom az asztalomra. Rekord sebességgel felkaptam egy farmert, és egy szürke pólót, aztán megrohamoztam a fürdőszobát. Hideg vízzel arcot mostam, majd kifésültem a hajam. A sminkes táskámért nyúltam, s előkotortam a szemceruzámat, a szempillaspirálomat, pluszba pedig a korrektort. Elfedtem a szemem alatti karikákat, utána pedig kihúztam a szempilláim tövét a szemceruzával. Miután ez megvolt kispiráloztam a szempilláimat. Végül pedig a vörös rúzsomat használtam, és késznek nyilvánítottam magam.
Leszaladtam a lépcsőn, majd kimentem a házunk elé, ahol már Niall várt. 

Odaléptem hozzá, hogy egymással szemben legyünk, aztán egy olyan dolog történt, amitől elfelejtettem levegőt venni. A derekamnál fogva magához rántott, és ölelt, a lepkéim pedig életre keltek a gyomromban.

- Szia - mosolyogtam rá, miután elengedett.

- Szia. Na? Merre menjünk először? - kérdezte.

- Nekem mindegy.

- Akkor irány a park! - mutatott a helyes irányba.

- Oké. 

Niall megfogta a kezemet, majd maga után húzott. Az apró kézfejem szinte eltűnt az övében. Kisebb fázis késéssel döbbentem rá, hogy mi is történt. Fogja a kezem. 

Egymás mellett sétáltunk, összekulcsolt ujjakkal. Nem szóltunk a másikhoz. Én próbáltam felfogni ezt az egészet, és ő előre nézett. Néha a kezeinkre pillantott, ahogyan jómagam is tettem.

Pár perc séta után elértünk a parkhoz.  

Leültem a megszokott helyemre, Niall pedig mellém. 

Csak bámultam a kis tavat, és elmerültem a gondolataimban.

- Hé! Mi a baj? - simította meg az arcom. 

- Nincs semmi - füllentettem.

- Cassie. Magadat becsaphatod, de engem nem tudsz.

- De Ni...

- Nincs semmi de. Mi van veled? Mi történt? Megint összevesztél apuddal?

Ahj... Mit csináljak? Nem mondhatom el neki, hogy én máshogy szeretem, mint ő engem. Utálok neki hazudni, de most muszáj lesz.

- Egy kicsit. De nem vészes, tényleg. Amúgy jól vagyok. 

- Akkor örülök - mondta,  majd átkarolt. Te jó ég! 

Niall rám nézett, azokkal a gyönyörű kék szemeivel. Végig fürkészte az arcom minden egyes szegletét, amitől kissé zavarba jöttem.

- Mondtam már, hogy imádlak? - kérdezte.

- Rengetegszer.

Csak nem úgy értetted. És ezzel darabokra szakítod a szívemet. 

- De nem tettem azért semmit, amiért el is hinnéd.

- Ez igaz - bólintottam

- Hogyan tudnám megmutatni, hogy nem hazudtam? - mondta, majd közelebb jött hozzám.
- Én nem mondtam, hogy hazudsz.
- Tudom, hogy nem mondtad, de azt gondoltad.
Ebben igaza volt. Tényleg az gondoltam. Teljesen belelát a fejembe. Jobban kiismert már, mint a barátnőm.
Isa a másik felem. Mindent meg tudok vele beszélni, és olyannak fogad el, amilyen vagyok. Ilyen Niall is, és ezért (is) imádom annyira. Azért szeretem, amilyen.
- Ez nem i... - kezdtem.
Befejezni már nem tudtam, mert a szívverésem felgyorsult, és a pillangók felébredtek a gyomromban.
A következő pillanatban szorosan mellém ült, már amennyire tudott, s felém hajolt, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ezután.