01. "Egyszerűen elérhetetlen"

Sziasztok! Ééés, itt van az első rész! :) Kérlek, írjatok véleményt :)

xxCassie

Mullingar utcáin sétálgattam késő délután, ezernyi cikázó gondolattal, amik végigszaladtak a fejemben.

Pontosan mit is jelent, ha szomorúak vagyunk?

Ha szomorúak vagyunk, a boldogságot keressük, és ha megtaláljuk, akkor nem engedhetjük el. És most nem a földi dolgokra gondolok, hanem a lelkiekre. Önmagukban kell megtalálni, és vigyázni rá, hogy soha ne vesszen el.

De ha a mosolyunkkal nem érjük el a célunkat, a könnyeinkkel biztosan sikerül. Ilyen az élet. Ha csak egyféle érzelem lenne benne, egy idő után unalmassá válna.

Befejeztem a hosszas gondolkodásomat, és a halványan kivilágított úton ballagtam tovább. Már annyira fáradt voltam, hogy állva el tudtam volna aludni.

Bementem a házba, lerugdostam magamról a cipőimet, és egyenesen a szobámba rohantam. Párnáim közé temettem az arcom, aztán lehunytam a szemeim. El akartam taszítani magamtól azt a sok bajt, legalább egy kis időre, és a pihenés volt erre a legjobb megoldás, amit választhattam.

A délutáni szundításomból a barátnőm vékony hangja keltett.

Lassan kinyitottam a szemeim, és Isa mosolygós arcával találtam szemben magam. Nyújtózkodtam, majd leültem az ágy szélére.

- Remélem kialudtad magad. Csak azért keltettelek fel, mert szólni akartam, hogy hamarosan indulok haza. Mikor feljöttem, már aludtál.

- Miért? Hány óra van? - kérdeztem.

Isa előhúzta a telefonját a farzsebéből, és megnyomta a feloldó gombot.

- 15:43. Elég sokáig lustálkodtál. - Na ez egy nyilvánvaló tény. Nem lepődtem meg nagyon, hallva, mennyi az idő... Mindig is jó alvókám volt. - Pedig el akartalak hívni egy álarcos bálba, hogy kicsit szórakozz is, mert mostanában elég ritkán röhögsz - biggyesztette le a száját.

- Tudod, milyen bálba menjünk? - néztem rá, majd megfogtam a kezét. Felcsillant a remény a szemében, és széles vigyorra húzta a száját.

- Milyenbe?

- Tollasbálba. A Takaró utcában lesz, a Puha ágy újságstand mellett, a Kispárnamennyországgal szemben, ott ahol nincs szenvedés és csalódás, és mindenki boldogan élheti az életét.

Isabella arcáról minden egyes mondatom után egyre lejjebb olvadt a mosoly. Erőltetetten felnevettem, és leszedtem a szekrényről a hajkefém, majd beálltam a tükör elé. Átfésültem kócos, aranybarna tincseim, és visszaléptem a -  már a babzsákban ülő - barátnőmhöz.

- Csak vicceltem. Elmehetünk valahova, ha gondolod, de semmikképpen sem buliba. - Isa rám nézett, és vihogni kezdett. - Menjünk el hozzátok, hogy el tudj készülni, és szólni anyukádnak, hogy programunk van. Mondjuk csavaroghatnánk a városban. Máshoz nem vagyok megfelelő lelki állapotban.

Fekete hajú barátnőm felállt, majd szorosan magához ölelt, úgy, hogy már alig kaptam levegőt.

- Köszi Cassie, istennő vagy.

- Tudom - mosolyogtam. Még mindig szorongatott, ezért mondtam, hogy most már elengedhetne.

Isabella levette rólam vékonyka karjait, és újra tudtam lélegezni.

- Menjünk - mondtam.

Issy lebaktatott a lépcsőn, én pedig mentem utána.

- Apu! Elmentem. Majd jövök - ordítottam amilyen hangosan csak tudtam. Válaszként egy okét hallottam, de semmi többet.

Isaék házához nem kellett sokat sétálnunk, csak az utca végére. Körülbelül félúton jártunk, és elhaladtunk egy park mellett. Emlékszem, kiskoromban mindig ide menekültem, amikor összevesztem a tesómmal és a szüleimmel, vagy mikor szomorú voltam. Csak leültem a padra, és néztem a vízben úszkáló kacsákat.

Még így, lassan tizenhét éves fejjel is, néha kijövök, hogy lenyugodjak. Mostanában rengeteg időt töltöttem itt.

Abbahagytam a bámészkodást, és szótlanul sétáltam a barátnőm mellett, amíg oda nem értünk a célunkhoz.

Isa beszaladt a házba, elmondta a terveinket, és miután megbeszélte a szüleivel, hogy nem fogadunk el ismeretlentől semmit, nem szállunk be idegen kocsijába, meg szóba sem állunk az ilyenekkel, elindultunk visszafelé.

Éppen a park előtt haladtunk el. Megfogtam a barátnőm csuklóját, és a bejárathoz húztam.

- Szeretnék bemenni egy kicsit, ha nem baj - sóhajtottam.

- Nem baj. Menjünk.

Lábaim egyenesen a kicsi tó előtt lévő padhoz vezettek, amire leültem, és később Isa is elhelyezkedett mellettem.

Némán bámultam a hullámzó vizet, és elmélyedtem a gondolataimban.

- Figyelj Cassie... Egyre kisebb darabokra törsz... Ez így nem lesz jó. Ha nem veszi észre, hogy mit tesz maga körül, akkor egy idióta.

- És azt sem veszi észre, hogy mit tesz velem. Egyetlen pillantásával vagy mosolyával összeporlasztja a lelkemet, Isa - suttogtam. - Nem bírom, érted?

- Hidd el, hogy megértem. Csak tudod... Beszélned kéne vele.

- És mégis mit mondhatnék neki? Azt hogy "Hé Niall, napról napra egyre jobban szeretlek, pedig csak barátok vagyunk."? 

Már csak az hiányozna, hogy elmondjam neki. Azzal tönkretennék mindent.

- Nem pont erre gondoltam - mondta, majd eltűrt a füle mögé egy kósza tincset. 

- Kérdezted, hogy mi kavarog a fejemben. Rengeteg gondolat... Hogy soha nem lehet az enyém. Egy olyan után vágyakozom, amit soha nem kaphatok meg. Egyszerűen elérhetetlen. Szeretném, ha én lennék az, akinek azt mondja, hogy szereti. De nem lehetek... Szeretnék hozzá tartozni, de képtelenség. 

- Tudom, Cassie, és el is tudom hinni. De nem szeretném, hogy miatta legyél ilyen... szomorú és reményvesztett.

Reményvesztett. Ez az a szó, ami most a legjobban jellemez.

- És arra nem gondoltál, hogy ő is úgy érez, mint te? - kérdezte kissé halkan Isa.

- Nem tudom. De ha olyan érzései lesznek majd, mint nekem, biztos, hogy nem irántam. Csak barátkén tekint rám, és ezzel széttépi a szívem apró darabokra, mint egy papírfecnit, ami már senkinek sem kell.

- De a darabokat össze lehet rakni - mosolygott rám.

- Lehetetlen.

- Semmi sem az. Már magában, a szóban is benne van, hogy lehet. 

- Isabella... Ő az, aki a legjobban ismer. Ha írunk egymással, akkor nem látja az arcom, de megkérdezi mi a baj, és mindig akkor, amikor tényleg van valami probléma. Amikor azt írom, hogy semmi, még kétszer rákérdez, hogy biztos vagyok-e benne, én ugyanúgy hazudok, és azt mondom, minden rendben. Nem mondhatom el, hogy miatta vagyok szomorú.

- Neked teljesen összetört a szíved Cassidie.

Barátnőm semleges, érzelemmentes arccal nézett rám pár másodpercig. Nem bírtam tovább, egyszerűen nem tudtam tartani magam. Az első könnycsepp utat tört magának, és szépen lassan legördült kipirult orcámon, majd ezt az egyet még ezer társa követte. Issy átölelt, és nyugtatni próbált, de hiába. 

Fogalmam sincs, meddig voltunk így, de egyvalamiben biztos vagyok... Még soha nem sírtam így egy fiú miatt. Tényleg szerelmes vagyok, csak az érzés nem kölcsönös, és ez a legrosszabb az egészben.

De hát... Naiv voltam. és elhittem, hogy lehetünk barátok. Nem hiszem, hogy ő többként tekint rám.

Többször is írta, hogy imád, de ezek csak szavak. Hiába írja, ha nem tesz azért, hogy el is higgyem.

Ezért nem hiszek a szavakban, csak a tettekben.

És ha úgy gondolta, ahogy az leírta? Biztos, hogy nem. Tudom, hogy szeret, de nem úgy, ahogy én őt.  Miért nem tud ő is így nézni rám? A szívverésem is felgyorsul, amikor közel van hozzám, és szétesik, ha valaki kimondja a nevét. Ha meglátom, hogy ír, a pillangók mozogni kezdenek a gyomromban.

Nem szabadna többet éreznem, mint barátság, de az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Olyan nincs, hogy csak egy kicsit szeretsz valakit. Vagy szereted, vagy nem.

Ne kérdezze senki, hogy rendben vagyok-e. Nem lesz rá válaszom.

A szívem fájdalma nem fog örökké tartani. Azt fogom mondani. hogy jól vagyok.

Talán valaki mást kéne szeretnem? Bárcsak tudnám.

Isabella nyugtatásképp megszorította a kezemet, és kijárat felé biccentett. Bólintottam, majd felálltam a padról és mögötte lépkedtem.

- Isa, mennyi az idő?

- Hét óra van - fordult felém.

- Menjünk szerintem haza - vetettem fel az ötletet. - Én már fáradt vagyok.

Barátnőm a szemembe nézett.

- Fizikailag vagy lelkileg?

- Mindkettő.

- Megértem. Majd holnap beszélünk. Pihenj sokat - mondta, majd elindult. - Szia.

- Szia - intettem.

Erőt vettem magamon, és én is hazamentem.

Felszaladtam a szobámba, letettem a telefonom az éjjeli szekrényemre, aztán pedig a fürdőbe mentem. Megnyitottam a csapot, és meleg vizet engedtem a kádba. Levettem a ruháimat, és elmerültem a habok között. 

Körülbelül húsz percig áztattam magamat a vízben, majd kiszálltam.

Felvettem a pizsamámat, és visszamentem a szobámba. Előkotortam a laptopomat, azzal együtt befeküdtem az ágyba. Megnéztem az e-mailjeimet, felnéztem Facebookra, utána már ki is kapcsoltam.

Levettem a telefonomat a szekrényről, írtam egy sms-t Isának.

Megnyitottam a chat-et, és Niall nevére koppintottam. Most aktív. Nem mertem neki írni, féltem, hogy idegesítőnek talál. Ha szeretne velem beszélni, úgy is ír vagy felhív.

Kiléptem, és rátettem a telefonomat a párnámra, majd megpróbáltam aludni, de nem nagyon tudtam.

Csakis ő járt a fejemben, és minden, ami hozzá köt.