2016. szeptember 29., csütörtök

18. "Az összes éjféli kívánságom ez volt."

Heyhoo!:)
Igen, igen.
Egy eléggé hosszú, és fárasztó hónapon vagyunk lassan túl, és sajnos az újabb rész felrakásáig is eltelt ennyi idő. 
Igazándiból rettenetesen szégyenlem magam, hogy soha nem tudom betartani az ígért időt, de próbálkozom odafigyelni erre.
A végén (mint mindig) még találkozunk:)
Jó olvasást hozzá!:)




Amint kiléptünk az utcára, realizáltam magamban a tényt, miszerint lehet valami igazi köztünk, ha nem rontom el. De ha jobban belegondolok, már megtettem. Idióta voltam, és már nem ezer százalékig biztos, hogy helyre tudom hozni, de az esély megvan rá.
Kimondta azt az egyetlen mondatot, amiről azt hittem, hogy sosem fogom hallani, én pedig egy utolsó tuskóként félredobtam, és most minden vágyam jóvátenni, és boldog végkifejletet elérni.
Minél jobban elmerültem a gondolataimban, annál szaporábbak lettek a lépteim, és csak a hangos zene tudott kizökkenteni, amit már az utca másik végéről is hallani lehetett.
Kivártam, amíg Isa utolér, és elindultunk afelé az épület felé, ahonnan az üvöltő zenebona szólt.
Egy kétemeletes háztömb, elég jó állapotban. Talán direkt ilyen alkalmakra fenntartott hely lehet.
Bementünk a nyitott ajtón, én pedig körbenéztem az eléggé nagy helységben.
Mindenhol tiniket láttam, akik már nagyban élvezték a bulit, ami még el sem kezdődött igazán.
A jobb oldalon lévő asztaloknál csapatostul ücsörögtek, néhányan piás üveget szorongatva.
A felállított bárpult szélén égősor volt végigvezetve, feldobva az unalmas fekete színt. Az ez előtt lévő székeken két lány ült, akik a pultos sráccal csevegtek, a hajukat csavargatva.
A terem másik végében elhelyezkedő fotelek egyikében egy ismerős arcot fedeztem fel.
Niall a két lábát a kávézóasztalon tartva ült, egy nagy pohárral a kezében, amiben valami barnás színű lötty volt. Kortyolt belőle párat, és miután letette az asztalra, felnézett, és féloldalas mosollyal találta meg a tekintetem.
Átvágtam a középen lévő őrjöngő tömegen, és felé lépkedtem.
Mikor odaértem, a padlóra pillantottam elsőként. A fotel körül végig összenyomott papírpoharak voltak, körülbelül hat darab. Ezután az arcát kezdtem fürkészni. A haja össze-vissza állt, szemei csillogtak, mellkasa pedig kissé piros volt. Ismét meghúzta a pohár tartalmát, és az asztalra tette.
- Helló Cassie - vigyorgott rám miközben felhúzta a szemöldökét.
- Szia. Minden oké? - kérdeztem.
- Persze, hát hogyne - nevetett fél kínosan. - Anyám még mindig pipa rám és a lány, akit szeretek, nem hisz nekem - csuklott. - Igen, minden oké - forgatta meg szemeit.
- Niall, sajnálom. Idióta voltam, tudom. De nem úgy szeretnék veled erről beszélni, hogy részeg vagy - mondtam. Ismét csuklott egyet, és az ölébe rántott.
- Nem vagyok én részeg, hát miről beszélsz, te lány? - ejtette ki nehézkesen a szavakat, majd az arcomat kezdte pásztázni.  
- Akkor mi vagy? 
Egyik kezével végigsimított a hátamon, fel, a tarkómig.
- Csak szerelmes beléd - mondta, miközben arcomra helyezte a másik kezét és a fejemet az övé felé irányította. 
Mikor már eléggé közel kerültünk egymáshoz, ajkait az enyémekre tapasztotta és falni kezdte őket. 
Megnyalta az alsó ajkam, bejutásért könyörögve, de összeszorítottam a kettőt, ezzel leállítva Őt. 
- Nem szeretem, ha megakadályoznak abban, amit akarok - pillantott rám tettetett szomorúsággal, majd újra a pohár felé nyúlt, és megitta az utolsó kortyokat is. 
- Azt hiszem neked elég volt az alkoholból mára. Gyere, hazamegyünk - álltam fel.
- Nem. Nem megyek sehova - tette keresztbe karjait.
Ez nehezebb lesz, mint hittem.
- Kérlek, Nialler - ültem vissza az ölébe.
Ujjaimmal megsimogattam az arcélét, és a legaranyosabb nézésemet elővéve fürkésztem tekintetét, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.
Megfogtam a kezét, és mikor már talpra állt, kifelé vezettem.
A bárpultnál ülő barátnőm felé közeledtem, Niallel a nyomomban.
Megérintettem a vállát, és felém fordult a székkel.
- Látom megtaláltad a kis gerlicét - nevetett fel.
- Igen. Teleitta magát, úgyhogy hazaviszem. Te elleszel? - kérdeztem.
- Persze - legyintett. - Menjetek csak.
- Oké, szia Isa - köszöntem el.
Erősebben szorítottam Niall kezét, és kimentem vele az utcára.
Ugyanazon az útvonalon mentünk, mint amin Isával jöttem.
Pár méter után elengedte a kezem, és átkarolta a derekam. Néha kissé megszédült, és bicegett, de próbáltam vigyázni rá, hogy még véletlenül se történjen baj.
Csendesen sétálgattunk egymás mellett, csak egy-egy csuklás törte meg az uralkodó csendet.
- Ha hazaérünk. mit csinálunk? - nézett rám perverz mosollyal.
- Te kijózanodsz, én pedig segítek ebben - válaszoltam, majd befordultunk a mi utcánkba.
- Pisilnem kell - jelentette ki kuncogva.
- Mindjárt ott vagyunk. Addig tarts ki.
- Értettem főnökasszony - vigyorgott ismételten.
Néhány perc múlva már az ajtónál voltunk. Elővettem a kulcsot, és kinyitottam, majd előre engedtem Niallt. Én is bementem utána, levettem a cipőt, és a konyha felé indultam.
Amíg ő a dolgát intézte, elővettem egy poharat, és vizet töltöttem bele. Ezután pedig a fürdőbe indultam, hogy megnézzem, mi a helyzet, mert már elég régóta bent volt.
Mivel nyitva volt, ezért simán be tudtam nézni, de nem éppen kellemes látvánnyal szembesültem.
A wc felé hajolva adta ki magából az összes elfogyasztott alkoholt. Gyorsan a törlőkendőért nyúltam, megtöröltem az arcát, és felsegítettem, majd kijöttem vele a nappaliba.
- Ülj le - utasítottam, miközben a vízért 
nyújtózkodtam, amit a kezébe is nyomtam.
Egyből belekortyolt, és lehúzta az egészet. 
- Jól vagy? - kérdeztem mellé ülve. 
- Ja, csak fáj a fejem - dörzsölte meg halántékát. 
- Menjünk fel a szobába - mondtam, majd a kezénél fogva felvezettem a lépcsőn.
Odaérve megemeltem a takarót, Ő pedig nem tétovázott egy kicsit sem, egyből lefeküdt, én pedig betakargattam, majd kifelé indultam, de elkapta a kezem, és magára rántott. 
- Ne hagyj itt - biggyesztette le ajkait. 
- Nem hagylak - mondtam. - De próbálj meg aludni pár órát, kérlek. 
- Jó - válaszolt durcásan.
Picivel később legurultam róla, és mellé feküdtem. 
- Egyébként vicces, hogy nem veszed észre, mennyire odavagyok érted - jelentette ki, halvány mosollyal az arcán, én pedig nem tudtam, mit reagálhatnék erre. 
- Aludj, Niall - nyomtam puszit az arcára, mire közelebb húzott magához, és szorosan ölelgetett.
A nyakába fúrtam az arcom, és belélegeztem azt jól ismert illatot.
Miután elaludt, kibújtam az öleléséből, és óvatosan felkeltem az ágyról. Lábujjhegyen lépkedtem el az ajtóig, hogy még véletlenül se csapjak semmilyen zajt.
Lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kávét, mert már eléggé szükségesnek éreztem, és reggel el is maradt ez az aprócska részlet. Amint készen lettem, kicsiket kortyolva fogyasztottam el, majd elpakoltam magam után.
Végül, amikor már nem tudtam magammal mit kezdeni, átballagtam a dolgozószobában lévő géphez, és megpróbáltam lefoglalni magam, amíg Ő alszik. Felnéztem a közösségi oldalakra, átfutottam az olvasatlan üzeneteket, és ugyanezt megtettem az e-mailemen is.
Körülbelül másfél óra múlva már meguntam ezt az elfoglaltságot, ezért úgy gondoltam, megnézem, hogy mi a helyzet Niallel.
A szobába lépve láttam, hogy forgolódik a takaró alatt, és a mellette lévő helyet tapogatja. Amíg a másik irányba nézett, addig gyorsan bebújtam mellé, és a hátára ültem, mire megfordult alattam.
- Na, felébredtél? - kérdeztem kuncogva.
- Fel - válaszolt nyújtózkodva.
- És jó volt aludni?
- Nem igazán.
- Miért? - lepődtem meg.
- Hiányoztál innen mellőlem - mutatott a az ágy bal oldalára, majd a mellkasára rántott, és magához húzott egy csókra.
- Szóval - kezdtem. - Most már tudunk beszélni?
- Persze - bólintott.
- Oké, figyelj - sóhajtottam. - Tudom, hogy rohadt nagy szemétség volt a részemről, amit tettem, de az egész csak azért volt, mert számomra hihetetlen, hogy végre, egyszer az életemben, valaki ugyanúgy érez mint én, de persze ezt is elszúrtam. Annyira régen vártam már tőled arra az egyetlen mondatra, olyan régóta sóvárogtam azért a mondatért. Az összes éjféli kívánságom ez volt. De amikor kimondtad, egyszerűen nem tudtam elhinni, és régebben történtekre fogtam. Sajnálom - túrtam a hajamba idegesen. - Remélem tisztában vagy vele, hogy még mindig kibaszottul szerelmes vagyok beléd - fejeztem be.
Niall hirtelen felém magasodott, ajkait az enyémekre tapasztotta és vadul csókolgatni kezdett.
Később levegő hiányában elváltunk, és egymás tekintetét kezdtük fürkészni.
Arcunk még mindig eléggé közel volt.
A pillangók feléledtek a gyomromban, és vad táncot jártak, a boldogságmérőm pedig kiakadt, Leírhatatlan volt.
Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha az egész világ forogna velem, mintha minden csakis az enyém lenne. Olyan varázslatos volt az egész, mintha megkaptam volna azt, amire mindig is vágytam, és ez pontosan így volt.
Számomra Ő lesz az első és az egyetlen, akiben a legeslegjobban megbízok, aki a legfontosabb.
- Szeretlek - súgta halkan a fülembe. - Minden egyes porcikámmal.
- Szeretlek - válaszoltam még nála is halkabban.
Igen. Visszavonhatatlanul beleszerettem. Ez már biztos.
Csak jött, lerombolta a falakat, amiket magam köré építettem, és elérte, hogy Ő legyen az az ember az életemben, akiért mindenemet odaadnám.




Igeeen,újra itt vagyok
Igazándiból ide csak annyit szerettem volna még írni nektek, hogy eléggé csalódott lettem, hogy az előző részhez nem érkezett megjegyzés, és ezt azért sajnálom is, mert ilyen még nem igazán volt.
Szóval reménykedem, hogy erre jön valami visszajelzés:)
Köszönöm, hogy elolvastad!
xx C



3 megjegyzés:

  1. EZ AFFF kurva jó lett *-* imádom ahogy fogalmazol és téged is imádlak❤ hamar hozd a kövit c:
    U.i.: hiányzol :c
    xXx Kóka

    VálaszTörlés
  2. Kedves cassidie Price!
    Nem tudom ,hogy hova tüntél miért nics rész nem fogom és nem is akarom felróni ezt neked mert nem tudhatom mi történt/történik veled de ha csak azét esetleg mert nincs kedved akkor nagyon szépen kérlek folytasd mert nagyon szeretem ezt a blogot ❤
    Puszilak, imádlak

    VálaszTörlés