18. "Az összes éjféli kívánságom ez volt."

Heyhoo!:)

Igen, igen.

Egy eléggé hosszú, és fárasztó hónapon vagyunk lassan túl, és sajnos az újabb rész felrakásáig is eltelt ennyi idő. 

Igazándiból rettenetesen szégyenlem magam, hogy soha nem tudom betartani az ígért időt, de próbálkozom odafigyelni erre.

A végén (mint mindig) még találkozunk:)

Jó olvasást hozzá!:)

Amint kiléptünk az utcára, realizáltam magamban a tényt, miszerint lehet valami igazi köztünk, ha nem rontom el. De ha jobban belegondolok, már megtettem. Idióta voltam, és már nem ezer százalékig biztos, hogy helyre tudom hozni, de az esély megvan rá.
Kimondta azt az egyetlen mondatot, amiről azt hittem, hogy sosem fogom hallani, én pedig egy utolsó tuskóként félredobtam, és most minden vágyam jóvátenni, és boldog végkifejletet elérni.
Minél jobban elmerültem a gondolataimban, annál szaporábbak lettek a lépteim, és csak a hangos zene tudott kizökkenteni, amit már az utca másik végéről is hallani lehetett.
Kivártam, amíg Isa utolér, és elindultunk afelé az épület felé, ahonnan az üvöltő zenebona szólt.
Egy kétemeletes háztömb, elég jó állapotban. Talán direkt ilyen alkalmakra fenntartott hely lehet.
Bementünk a nyitott ajtón, én pedig körbenéztem az eléggé nagy helységben.
Mindenhol tiniket láttam, akik már nagyban élvezték a bulit, ami még el sem kezdődött igazán.
A jobb oldalon lévő asztaloknál csapatostul ücsörögtek, néhányan piás üveget szorongatva.
A felállított bárpult szélén égősor volt végigvezetve, feldobva az unalmas fekete színt. Az ez előtt lévő székeken két lány ült, akik a pultos sráccal csevegtek, a hajukat csavargatva.
A terem másik végében elhelyezkedő fotelek egyikében egy ismerős arcot fedeztem fel.
Niall a két lábát a kávézóasztalon tartva ült, egy nagy pohárral a kezében, amiben valami barnás színű lötty volt. Kortyolt belőle párat, és miután letette az asztalra, felnézett, és féloldalas mosollyal találta meg a tekintetem.
Átvágtam a középen lévő őrjöngő tömegen, és felé lépkedtem.
Mikor odaértem, a padlóra pillantottam elsőként. A fotel körül végig összenyomott papírpoharak voltak, körülbelül hat darab. Ezután az arcát kezdtem fürkészni. A haja össze-vissza állt, szemei csillogtak, mellkasa pedig kissé piros volt. Ismét meghúzta a pohár tartalmát, és az asztalra tette.
- Helló Cassie - vigyorgott rám miközben felhúzta a szemöldökét.
- Szia. Minden oké? - kérdeztem.
- Persze, hát hogyne - nevetett fél kínosan. - Anyám még mindig pipa rám és a lány, akit szeretek, nem hisz nekem - csuklott. - Igen, minden oké - forgatta meg szemeit.
- Niall, sajnálom. Idióta voltam, tudom. De nem úgy szeretnék veled erről beszélni, hogy részeg vagy - mondtam. Ismét csuklott egyet, és az ölébe rántott.
- Nem vagyok én részeg, hát miről beszélsz, te lány? - ejtette ki nehézkesen a szavakat, majd az arcomat kezdte pásztázni.  

- Akkor mi vagy? 

Egyik kezével végigsimított a hátamon, fel, a tarkómig.

- Csak szerelmes beléd - mondta, miközben arcomra helyezte a másik kezét és a fejemet az övé felé irányította. 

Mikor már eléggé közel kerültünk egymáshoz, ajkait az enyémekre tapasztotta és falni kezdte őket. 

Megnyalta az alsó ajkam, bejutásért könyörögve, de összeszorítottam a kettőt, ezzel leállítva Őt. 

- Nem szeretem, ha megakadályoznak abban, amit akarok - pillantott rám tettetett szomorúsággal, majd újra a pohár felé nyúlt, és megitta az utolsó kortyokat is. 

- Azt hiszem neked elég volt az alkoholból mára. Gyere, hazamegyünk - álltam fel.
- Nem. Nem megyek sehova - tette keresztbe karjait.
Ez nehezebb lesz, mint hittem.
- Kérlek, Nialler - ültem vissza az ölébe.
Ujjaimmal megsimogattam az arcélét, és a legaranyosabb nézésemet elővéve fürkésztem tekintetét, mire féloldalas mosolyra húzta a száját.
Megfogtam a kezét, és mikor már talpra állt, kifelé vezettem.
A bárpultnál ülő barátnőm felé közeledtem, Niallel a nyomomban.
Megérintettem a vállát, és felém fordult a székkel.
- Látom megtaláltad a kis gerlicét - nevetett fel.
- Igen. Teleitta magát, úgyhogy hazaviszem. Te elleszel? - kérdeztem.
- Persze - legyintett. - Menjetek csak.
- Oké, szia Isa - köszöntem el.
Erősebben szorítottam Niall kezét, és kimentem vele az utcára.
Ugyanazon az útvonalon mentünk, mint amin Isával jöttem.
Pár méter után elengedte a kezem, és átkarolta a derekam. Néha kissé megszédült, és bicegett, de próbáltam vigyázni rá, hogy még véletlenül se történjen baj.
Csendesen sétálgattunk egymás mellett, csak egy-egy csuklás törte meg az uralkodó csendet.
- Ha hazaérünk. mit csinálunk? - nézett rám perverz mosollyal.
- Te kijózanodsz, én pedig segítek ebben - válaszoltam, majd befordultunk a mi utcánkba.
- Pisilnem kell - jelentette ki kuncogva.
- Mindjárt ott vagyunk. Addig tarts ki.
- Értettem főnökasszony - vigyorgott ismételten.
Néhány perc múlva már az ajtónál voltunk. Elővettem a kulcsot, és kinyitottam, majd előre engedtem Niallt. Én is bementem utána, levettem a cipőt, és a konyha felé indultam.
Amíg ő a dolgát intézte, elővettem egy poharat, és vizet töltöttem bele. Ezután pedig a fürdőbe indultam, hogy megnézzem, mi a helyzet, mert már elég régóta bent volt.
Mivel nyitva volt, ezért simán be tudtam nézni, de nem éppen kellemes látvánnyal szembesültem.
A wc felé hajolva adta ki magából az összes elfogyasztott alkoholt. Gyorsan a törlőkendőért nyúltam, megtöröltem az arcát, és felsegítettem, majd kijöttem vele a nappaliba.
- Ülj le - utasítottam, miközben a vízért 

nyújtózkodtam, amit a kezébe is nyomtam.
Egyből belekortyolt, és lehúzta az egészet. 

- Jól vagy? - kérdeztem mellé ülve. 

- Ja, csak fáj a fejem - dörzsölte meg halántékát. 

- Menjünk fel a szobába - mondtam, majd a kezénél fogva felvezettem a lépcsőn.
Odaérve megemeltem a takarót, Ő pedig nem tétovázott egy kicsit sem, egyből lefeküdt, én pedig betakargattam, majd kifelé indultam, de elkapta a kezem, és magára rántott. 

- Ne hagyj itt - biggyesztette le ajkait. 

- Nem hagylak - mondtam. - De próbálj meg aludni pár órát, kérlek. 

- Jó - válaszolt durcásan.

Picivel később legurultam róla, és mellé feküdtem. 

- Egyébként vicces, hogy nem veszed észre, mennyire odavagyok érted - jelentette ki, halvány mosollyal az arcán, én pedig nem tudtam, mit reagálhatnék erre. 

- Aludj, Niall - nyomtam puszit az arcára, mire közelebb húzott magához, és szorosan ölelgetett.
A nyakába fúrtam az arcom, és belélegeztem azt jól ismert illatot.
Miután elaludt, kibújtam az öleléséből, és óvatosan felkeltem az ágyról. Lábujjhegyen lépkedtem el az ajtóig, hogy még véletlenül se csapjak semmilyen zajt.
Lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kávét, mert már eléggé szükségesnek éreztem, és reggel el is maradt ez az aprócska részlet. Amint készen lettem, kicsiket kortyolva fogyasztottam el, majd elpakoltam magam után.
Végül, amikor már nem tudtam magammal mit kezdeni, átballagtam a dolgozószobában lévő géphez, és megpróbáltam lefoglalni magam, amíg Ő alszik. Felnéztem a közösségi oldalakra, átfutottam az olvasatlan üzeneteket, és ugyanezt megtettem az e-mailemen is.
Körülbelül másfél óra múlva már meguntam ezt az elfoglaltságot, ezért úgy gondoltam, megnézem, hogy mi a helyzet Niallel.
A szobába lépve láttam, hogy forgolódik a takaró alatt, és a mellette lévő helyet tapogatja. Amíg a másik irányba nézett, addig gyorsan bebújtam mellé, és a hátára ültem, mire megfordult alattam.
- Na, felébredtél? - kérdeztem kuncogva.
- Fel - válaszolt nyújtózkodva.
- És jó volt aludni?
- Nem igazán.
- Miért? - lepődtem meg.
- Hiányoztál innen mellőlem - mutatott a az ágy bal oldalára, majd a mellkasára rántott, és magához húzott egy csókra.
- Szóval - kezdtem. - Most már tudunk beszélni?
- Persze - bólintott.
- Oké, figyelj - sóhajtottam. - Tudom, hogy rohadt nagy szemétség volt a részemről, amit tettem, de az egész csak azért volt, mert számomra hihetetlen, hogy végre, egyszer az életemben, valaki ugyanúgy érez mint én, de persze ezt is elszúrtam. Annyira régen vártam már tőled arra az egyetlen mondatra, olyan régóta sóvárogtam azért a mondatért. Az összes éjféli kívánságom ez volt. De amikor kimondtad, egyszerűen nem tudtam elhinni, és régebben történtekre fogtam. Sajnálom - túrtam a hajamba idegesen. - Remélem tisztában vagy vele, hogy még mindig kibaszottul szerelmes vagyok beléd - fejeztem be.
Niall hirtelen felém magasodott, ajkait az enyémekre tapasztotta és vadul csókolgatni kezdett.
Később levegő hiányában elváltunk, és egymás tekintetét kezdtük fürkészni.
Arcunk még mindig eléggé közel volt.
A pillangók feléledtek a gyomromban, és vad táncot jártak, a boldogságmérőm pedig kiakadt, Leírhatatlan volt.
Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha az egész világ forogna velem, mintha minden csakis az enyém lenne. Olyan varázslatos volt az egész, mintha megkaptam volna azt, amire mindig is vágytam, és ez pontosan így volt.
Számomra Ő lesz az első és az egyetlen, akiben a legeslegjobban megbízok, aki a legfontosabb.
- Szeretlek - súgta halkan a fülembe. - Minden egyes porcikámmal.
- Szeretlek - válaszoltam még nála is halkabban.
Igen. Visszavonhatatlanul beleszerettem. Ez már biztos.
Csak jött, lerombolta a falakat, amiket magam köré építettem, és elérte, hogy Ő legyen az az ember az életemben, akiért mindenemet odaadnám.

Igeeen,újra itt vagyok

Igazándiból ide csak annyit szerettem volna még írni nektek, hogy eléggé csalódott lettem, hogy az előző részhez nem érkezett megjegyzés, és ezt azért sajnálom is, mert ilyen még nem igazán volt.

Szóval reménykedem, hogy erre jön valami visszajelzés:)

Köszönöm, hogy elolvastad!

xx C

17. "Megtette az első lépést"

Na hellóka 

Itt vagyok az új résszel.

Ne haragudjatok, hogy nem mindig tartom be az időpontokat, igyekszem ezen változtatni, és írni, írni, írni:)

Jó olvasást hozzá!

Miután elolvastam az üzenetet, az órára pillantottam. Negyed tizenegy volt. Mit akarhat ilyenkor? Nincs miről beszélnünk. Vagyis van, de nem sok kedvem van hozzá. Elég volt már ebből a napból. Csak aludni szerettem volna.
Ha most beszélnénk, akkor csak ismét megkavarodnának az érzéseim, és ezt nem akarom. Nem szeretnék visszaesni abba a szánalmas helyzetbe, amibe a múltkor kerültem. Nem volt szociális életem, alig akartam kimozdulni. Segíteni akartak, de nem hagytam, eltaszítottam magamtól azokat az embereket, akikre szükségem lett volna. Nem lenne jó, ha ez még egyszer megtörténne.
Borzalmas embernek éreztem akkor magam.
De talán ha most lemennék, és megbeszélnénk a dolgokat, akkor megkönnyebbülnék kicsit. Igen. Lemegyek.  Ezt fogom tenni.
Gyorsan felvettem egy pulóvert és óvatosan becsuktam a szobám ajtaját. Leosontam a lépcsőn, majd az előszobába érve belebújtam a cipőmbe, majd kiléptem az utcára.
Az arcomat megcsapta a hideg levegő, amitől kissé megborzongtam. Összehúztam magamon a pulcsit és keresztbe tett karokkal sétáltam előrébb pár lépést.
Az utcasarok felé néztem. A halvány lámpafényben egy alak körvonalazódott ki. Talán Niall lesz az.
Vagy mégsem?
Még előrébb sétáltam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tényleg Ő az, és nem valami bandita, aki arra vár, hogy közelebb menjek, és elrabolhasson, de úgy tűnt, hogy jól gondoltam, mert integetni kezdett nekem, majd elindult felém.
Mikor ideért, megragadta a derekamat, és szorosan magához húzott, vagyis csak szeretett volna, mert a mellkasára tettem a kezemet, ezzel megállítva Őt.
Értetlen tekintettel pillantott rám és levette a kezeit rólam.
- Miről akarsz beszélni? - kérdeztem egyből a dolgok közepébe vágva.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni a mai dolog miatt. Én nem akarlak összezavarni, sőt! Próbálok minél konkrétabb lenni veled - magyarázta.
- Hát eddig nem nagyon jött össze - ráztam meg a fejem.
- Tudom - mondta egy sóhajtás után. - Csak mondd meg, hogy mi legyen.
- Mivel? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Velünk - lépett közelebb és  megfogta a kezemet.
Lenéztem összekulcsolt ujjainkra, majd kék íriszeibe fúrtam a tekintetem.
A pillangók életre keltek a gyomromban. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhattam volna.
- Nem tudom, Niall. Nem tudom. Túl furcsa ez az egész. Mindig, amikor éppen haragudni akarok rád, jössz azzal az ellenállhatatlan mosolyoddal és véget vetsz mindennek. Néha már magamat sem értem. Mit művelsz velem, Horan?
Nevetve felém pillantott az utolsó mondatom után, és még közelebb lépkedett hozzám.
- Amit te velem - válaszolta röviden. - Tisztában vagyok vele, milyen érzés.

- Nem tudhatod, hogy én miket érzek - mondtam, miközben óvatosan kicsúsztattam a tenyerem az övéből. 

- De igen. Tudom azt, hogy ha magadban mosolyogsz, akkor éppen rám gondolsz. Tudom azt, hogy ha megölellek, görcsbe rándul a gyomrod és megnyugszol. Tudom azt, hogy mikor van rossz kedved, hogy mikor vagy boldog, hogy mikor vagy ideges, vagy izgatott. És tudom azt is, hogy mindezekhez csupán bele kell néznem a szemedbe. Semmi más nem kell hozzá - felelte a kezem után nyúlva.

A két lábfejem közé lépett, hogy még közelebb legyünk egymáshoz és puszit nyomott a homlokomra. 

Hát ez nem igaz...

- Nem hiszlek el, Niall! - jelentettem ki, majd visszarántottam a kezemet magam mellé. - Azt mondtad, hogy konkrét akarsz lenni! - emeltem fel a hangomat.

- Éppen azt csinálom Cassie! - mondta nyugodt hangon.

- Nem! Megint kezded. Összezavarod az érzéseimet. Pontosan ezt csinálod!

- Baszki, nem veszed észre, hogy én rohadtul szerelmes vagyok beléd?! - kelt ki magaból.

Hogy mi? Na nem. Ez tuti, hogy csak egy vicc. Ha tényleg így lenne, nem játszadozott volna velem. Minden egyes cselekedetével csak megkavarja a dolgokat, és ezt egyre nehezebben tudom elviselni.

Egyszer mindenki életében eljön az a pillanat, amikor már tényleg teljesen betelik a pohár, szinte csordulásig, többször is. 

Szeretnék hinni neki, de nem tudok. Így, a történtek után nem megy. 

- Én ezt nem tudom elhinni - néztem magam elé. - Ne haragudj, de... ezek után, mégis hogy tudnám? - tettem fel a költői kérdést. 

Pár másodperccel később könnyek szöktek a szemembe és elhomályosodott a látásom.

Hüvelykujjammal letöröltem a bőrömön végighaladó cseppeket és a kezem közé temettem az arcomat.

- Sajnálom - mondtam erőtlenül, majd gyors léptekkel elindultam visszafelé.

Niall utánam szaladt és megpróbálta elkapni a karomat, de gyorsabb voltam nála. 

A házunk elé érve megálltam az ajtó előtt és nekidöntöttem a hátamat, de amint megláttam a közeledő alakját, bementem és halkan kulcsra zártam a bejáratot.

A lehető legcsendesebben mentem fel a lépcsőn, egyenest a szobámba. 

Mikor beléptem, nagy meglepetésemre ott ült az ágyam közepén és féloldalas mosollyal pillantott felém. 

Az erkély ajtaját nyitva felejtettem. Francba.

- Niall - torpantam meg. 

- Nem. Amíg nem beszéltük ezt meg, nem megyek sehova - felelte. 

- Kérlek értsd meg, amit mondtam.

- De Cass, körülbelül két hete te magad mondtad, hogy többet érzel és mostanra már én is teljesen biztos vagyok ebben - fürkészett. 

- Képzeld már el egy kicsit az én szemszögemből is a dolgokat! Ha a helyemben lennél, el tudnád hinni ezt egy olyannak, aki folyton összezavar a tetteivel? - kérdeztem. 

Szeretném, ha végre kimondhatnám azt, hogy igen, együtt vagyunk. Szeretnék én lenni az egyetlen, aki megcsókolhatja, aki boldoggá teheti. Szeretnék minden egyes este úgy elaludni, hogy hozzábújok és úgy felkelni, hogy mellettem van. 

Persze, hogy szeretném. 

De mindezek után már nem tudom elhinni neki, hogy érez valamit irántam, bármennyire is akarom. 

Túl sokszor taszított kétségek közé.

- Nagyon sajnálom. Mindig rosszul időzítek - szegezte tekintetét a paplanra.

Pár percet néma csendben töltöttünk el. Egyikőnk se szólalt meg. Csak ültünk egymással szemben és valószínűleg mindketten azon agyaltunk, hogy mi legyen most velünk. 

A következő pillanatban Niall felállt, és az ajtó felé sétált. 

- Csak, hogy tudd, mindent, amit mondtam, teljesen, ezer százalékig komolyan gondoltam - mondta, és már el is tűnt a szobából, egyedül hagyva engem a gondolataimmal, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy ezt mégis hogyan kéne értenem.

Másnap reggel a szokásosnál kissé később sikerült felébrednem, ugyanis már délutáni órák voltak, de legalább kialudtam magam. 

Lebicegtem a konyhába, hogy elkészítsek magamnak egy kávét és hogy egyek valamit, de a papám már megelőzött ezzel. 

A pultra ki volt téve egy tányérra pár pirítós, mellette pedig a a kávé gőzölgött egy piros bögrében. 

A hűtőhöz sétáltam, és kivettem belőle a tejet. Miután visszacsuktam, észrevettem egy sárga cetlit az ajtajára ragasztva. Egyből felismertem a papa kézírását.

"El kellett mennem az egyik barátomhoz, holnap jövök. reggeli a pulton" 

- Észrevettem - gondoltam magamban mosolyogva, majd a kezembe vettem a reggelimet tálcástól, és leültem vele az asztalhoz.
Miután megettem, elpakoltam magam után és felbaktattam a lépcsőn.
A szobámba érve magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy ujjatlan felsőt.
Egy pár bokazokniért kutakodtam a fiókban, amikor meghallottam, hogy valaki csengetett.
Gyors léptekkel igyekeztem lefelé, hogy megnézzem, ki az.
Kinyitottam az ajtót, és hatalmas meglepetésemre az apámmal találtam szemben magam.
Mérgesen becsaptam előtte, és elhúztam a reteszt is.
- Cassidie, kérlek - kiabált be.
- Mit szeretnél? Idejöttél, hogy eljátszd a mintaapát, és elhitesd velem, hogy számítok valamit neked? Mert nem fog összejönni - vágtam vissza.
- Figyelj, én sajnálok mindent, amit tettem és mondtam. Egyáltalán nem úgy gondoltam. Csak kicsúsztak a szavak a számon.
- Kicsúsztak, mi? - nevettem fel gúnyosan. - Hagyj békén - mondtam, majd felszaladtam a szobámba otthagyva őt. 

Volt képe idejönni azok után, amiket a fejemhez vágott? 

Talán egyszer majd képes leszek megbocsátani neki. Elvégre az apám. Az apám, aki átvert, cserben hagyott, és olyan szavakkal illetett meg, amit sosem gondoltam volna. 

Éppen a telefonomat kerestem, amikor ismét meghallottam a csengőt.

Idegesen lépkedtem le a lépcsőn, és újra ajtót nyitottam. 

Szerencsére apám helyett már Isával találtam szemben magam, aki kérdőn pillantott rám. 

- Na akkor jössz ma a végzős buliba? 

- Semmi kedvem, ne haragudj - mondtam miközben beinvitáltam a nappaliba.        

- Mi történt? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. 

Elmeséltem neki mindent, ami ma történt. Nagy figyelemmel követte végig a mondandómat, és miután befejeztem, meglepett arckifejezéssel pillantott rám.

- Istenem - nyögte ki. - Cassie te akkora egy barom vagy baszki! - csapott a combjára.

- Mi? Miért? - kérdeztem vissza.

- Mindketten mindig hozzám jöttök áradozni a másikról és már komolyan mondom, hogy nekem fáj ahogy itt szenvedtek össze-vissza - mondta, én pedig meg sem bírtam szólalni. 

- Igen, jól hallottad. És az a leggázabb az egészben, hogy ő megtette az első lépést, de te félre taszítottad a francba - magyarázta, teljesen igazat mondva. 

- Rohadt nagy idióta vagyok, jézusom - túrtam bele a hajamba idegesen. 

- Ne haragudj, tudod, hogy imádlak, de igen, az vagy.

- Tudom - fújtam ki az eddig benntartott levegőmet. - És most mi a francot csináljak?
- Mindjárt kezdődik a buli. Ott lesz. Szóval menj el, és beszéljétek meg!  - utasított.
- Oké, oké. Rohanok öltözni - jelentettem ki, és már baktattam is fel a lépcsőn.
A szobámba érve kikaptam az első ruhát a bőröndből, ami a kezembe került, és ami meg is felel az alkalomra, majd gyorsan magamra kaptam.
Megfésültem a hajam, és kiengedve hagytam. Nagyon nem tudtam mit kezdeni vele.
A fürdőben feltettem egy kis szempillaspirált, tusvonalat húztam, és késznek nyilvánítottam magam.
Kis igazítások után visszamentem Isához.
- Mehetünk? - kérdezte felém fordulva, mire bólintottam egyet.
Nehéz estém lesz.

Hey, hey 

Újra itt vagyok. 

Nagyon remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. Ha így van, akkor kérlek, írjátok meg a véleményeteket.

Nem győzöm mondani, hogy mennyire fontos ez nekem

xx

16. "Nem csókolhatsz meg többször!'

Haligali ismét!:D 

Tudom, tudom.

A szokásosnál kicsit előbb hoztam az új részt, de elkapott az ihlet még tegnap előtt, és hát ilyenkor nincs megállás, csak úgy ömlenek a szavak:D 

Szóval igen

Jó olvasást kívánok!

A végén még találkozunk^^

Másnap reggel a nap erős fényű sugarai tettek éberré. Összehúzott szemekkel fordultam át a másik oldalamra, hogy az ablaknak háttal legyek, majd kinyitottam a szemeim. Niall még édesdeden aludt mellettem. Fölé magasodva puszit nyomtam a homlokára, és felkeltem az ágyból. A fürdőszobába csoszogtam, hogy arcot mossak és hogy valami elviselhetőbb külsőt varázsoljak magamra. Kiengedtem a hajam, az ujjaimmal átfésültem kicsit, egy copfba kötöttem, majd visszaballagtam a szobába. Leültem az ágyra, közvetlen a szöszmösz mellé, és háttal voltam neki. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt. Csupán háromnegyed nyolc volt, ami azért nem annyira korai.
Éppen le akartam tenni a készüléket, amikor besüppedt a matrac mellettem, és két kar fonódott körém. Hátra döntöttem a fejem, és Niall mellkasának ütköztem. Tengerkék szemeivel engem fürkészett, és belepuszilt a hajamba.
- Jó reggelt - mondta reggeli, álmos hangján.
- Neked is - mosolyogtam rá, miközben kibújtam az öleléséből.
- Hé, mit csinálsz? - fejezte ki nemtetszését durcásan.
- Itt hagylak - válaszoltam nevetve.
- Dehogy hagysz - jelentette ki, majd hirtelen elkapta a derekamat és visszarántott az ágyra. Rugdalózva, és kapálózva próbáltam szabadulni, de nem jött össze. Mindkét kezével erősen szorított magához. Kicsit lejjebb hajoltam, és megharaptam az alkarját, mire fájdalmasan felordított, és ledobott magáról, én pedig elszaladtam, majd lebaktattam a konyhába, és a pultnak támaszkodva fújtam ki magam, közben pedig eszembe
jutott, hogy nemsokára itt a születésnapom.
Levegő után kapkodva leültem a kanapéra, és megvártam, hogy Ni is leérjen. Pár perccel később ez meg is történt, és elhelyezkedett mellettem.
- Elfáradtam - közölte egy nagy sóhaj után.
- Én is.
- Mondtam én, hogy nem hagysz ott.
- De mégis sikerült - mondtam vihogva, de választ már nem kaptam.
Bevallom, néha elgondolkodok azon, hogy szeret-e engem egyáltalán úgy, ahogy én őt., mert ezt sose tudhatom biztosra. Elvégre nem látok bele a fejébe, nem vagyok gondolatolvasó. Sosem lehet igazán tudni, hogy ki mit, hogyan gondol. Pedig mennyivel könnyebb lenne minden így. Nem kéne ilyeneken rágódni, és nem lennének kétségeink. Nem akarom azt hinni, hogy ez az egész, ami köztünk van, az nem is igazi, de elbizonytalanodtam, ismét.
Most annyira jól állunk. Nem kéne elrontani az ilyen kételyekkel a dolgokat.

/Niall szemszöge/
Néha gőzöm sincs arról, hogy vajon mi van köztünk Cassievel, de akármi is az, nagyon tetszik.
Soha nem volt még ilyen érzésem azelőtt. Bevallotuk a dolgokat, de még szerintem egyikünk se tudja, hogy barátok vagy többek vagyunk. Létezik ilyen közvetlen, elmélyült barátság? Talán. De ez sosem elég válasz. Nem konkrét. Ide egy igen vagy egy nem kell. De lehetetlennek tűnnek a konkrétumok a mi esetünkben. Olyan különleges az egész. Túlságosan is különleges. Nem tudom kezelni ezt a helyzetet, de az érzelmeivel sem szeretnék játszadozni. Mindenképp beszélgetnünk kell erről, de addig hanyagolhatjuk, amíg rá nem jövök, hogy mit akarok.
Csak ültünk a kanapén, és egy szót sem szóltunk, pedig fél perccel korábban még elvoltunk. Felálltam a helyemről, és a konyhaszekrény elé mentem, hogy levehessek kettő poharat, közben Cassie felé fordultam.
- Kérsz valamit inni? - kérdeztem.
- Valami szénsavasat, igen - válaszolt mosolyogva.
Kivettem a kólát a hűtőből, és mindkét pohárba öntöttem belőle. Az egyikből kicsit kicsordult a hab, ezért a törlőrongyért nyúltam, és letisztítottam a pultot, majd letettem a kólákat az asztalra.
Elfeküdtem a kanapén, és Cassidie ölébe hajtottam a fejem. Piszkálni kezdte a hajamat, én pedig őt fürkésztem, és élveztem a kissé csikis érzést.
- Most úgy érzem magam, mintha kettőnk közül én lennék a lány - jelentettem ki, mire felnevetett, és felém pillantott. - Ne röhögj. Neked kéne az én ölemben lenned, nem pedig fordítva - mondtam sértődést tettetve.
Felállt a helyéről, és engem arrébb tologatva elfeküdt, és olyan pozícióba került, amiben én voltam.

- Most örülsz? - kérdezte nagy vigyorral az arcán.
Bólintottam, és csavargatni kezdtem a copfját.
- Miért kötötted össze? - biggyesztettem le a szám.
- Mert idegesített, hogy a szemembe lóg.
Óvatosan a hajgumi felé nyúltam, és kihúztam a hajából, majd az ujjam köré tekergettem kissé göndör tincseit.
- Ha szétszedted, akkor újra össze is kötöd, ugye? - ütögette meg az arcom gyengéden.
- Nem - válaszoltam röviden.
- Miért?
- Mert ez nagyon jól áll így - jelentettem ki, majd megpusziltam a szája sarkát, mire kicsit megemelte a fejét.
Közelebb hajoltam hozzá, és kicsit jobban magam felé húztam. A tarkómra tette kezeit, és megkapaszkodott. Tenyeremet a dereka köré simítottam, és ajkaimat az övére nyomtam, de ő összepréselte azokat, és elmosolyodott. Másodszorra is megpróbálkoztam, de ugyanez történt, egy nagy kuncogással kísérve.
- Mit csinálsz? - nevetgélt halkan.
- Meg akarlak csókolni. És te mit csinálsz? - vigyorogtam rá.
- Nem engedem - nevetett tovább, én pedig újra lecsaptam rá.
Kissé hirtelen érte, de egyáltalán nem voltam durva vele. Lassan, és óvatosan csókoltam, és a combomra ültettem. Kiélveztem minden másodpercét. Ez már nagyon hiányzott.
Lábait a hátam mögé kulcsolta, én pedig tovább kóstolgattam ajkait. Ujjaival végigszántott a gerincem vonalán, majd a fülem alatti részt kezdte piszkálni. Mindig megtalálja a gyengepontom, de én is tudom az övét, mert ugyanaz, mint nekem.
Megszakította csókunkat, és az arcélemet megsimítva a mellkasomra dőlt, én pedig elgondolkodtam azon, hogy eleinte miért nem hagyta nekem.

/Cassidie szemszöge/
Feszengve ültem az ölében, és azon járt az agyam, hogy mégis hogyan lehettem ilyen buta. Nem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen. Mindig a csókjaival ejt kétségek közé, és ez így nem lesz jó.
- Niall - kezdtem halkan, mire rám emelte tekintetét. - Nem csókolhatsz meg többször!
- Tessék? - kérdezte elképedten. - Mégis miért?
- Mert csak összezavarsz vele. Megkavarod az érzéseimet, minden alkalommal, amikor megteszed. Ráadásul mégcsak nem is vagyunk együtt. Vagyis... Ezt így nem mondtuk ki, és most zavaros minden. Olykor olyan érzésem van, hogy csak imponál neked az, hogy én bevallottam, hogyan érzek, és egyre biztosabb vagyok abban, hogy igazam van ezzel kapcsolatban.
- Sajnálom.
- Nem. Én sajnálom, hogy befolyásolható vagyok - mondtam, majd felmentem a szobába.
Magamra vettem a tegnapi farmernadrágomat, zsebre tettem a telefonom, és visszamentem a nappaliba.
- Köszönöm, hogy itt aludhattam. Szia Niall - búcsúztam el.
- Cassie, állj meg! - kiáltott utánam.
Már éppen be akartam csukni az ajtót, de visszafordultam felé.
Közelebb lépdelt hozzám, és az államba akasztotta az ujját, megemelve ezzel a fejem. Csupán fél centire lehetett tőlem, de megtörte ezt a pici kis távolságot is. Rózsaszín ajkaival hirtelen lecsapott rám. Akaratlanul is, de elnyitottam az enyémeket, és ki is használta a lehetőséget. Még sosem volt nyelves csókunk, de nem ez volt a megfelelő időpont. Próbáltam ellökni magamtól, de Ő erősebb volt, mint én, és ezért csak még közelebb préselődtem hozzá. Szorosan markolta a derekam, és a végére már semennyi űr nem volt közöttünk. Nagyobb erővel meglöktem a mellkasát, és sikerült eltolnom. Megszakítottam a csókját, sarkon fordultam, és becsaptam magam után az ajtót. Hihetetlenül haragudtam rá. Hiszen az előbb mondtam, hogy nem kéne.
Az utcára kilépve elővettem a telefonom a zsebemből, és felhívtam a papámat, hogy már úton vagyok.
Egy jó negyed óra múlva oda is értem.
Benyitottam, lerugdostam magamról a cipőmet, és a konyha felé fordultam, ahol a papát pillantottam meg.
- Cassidie - mosolygott rám a szemüvege mögül.
- Szia papa. Megjöttem - mondtam.
- Nem vagy éhes? - kérdezte.
- De igen, szóval csinálok rántottát. Te is kérsz? - nyújtózkodtam a serpenyőért.
- Én már ettem, de köszönöm, aranyos vagy.
Miután elkészültem a reggelimmel, leültem én is az asztalhoz, és jóizűen elfogyasztottam, majd bementem a szobámba, és megcsörgettem Isát.
Nem nagyon akarta felvenni, ezért kinyomtam, és az ölembe dobtam a telefonom. Pár perccel később megszólalt a csengőhangom, és Isa neve villogott a kijelzőn. Felvettem, és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia. Tudunk beszélni? - csipkedtem a takarót.
- Miről? - kérdezte unottan.
- Miért haragszol rám?
- Cassidie. Te együtt vagy Niallel, és nekem még csak nem is említetted - emelte meg a hangját.
- Nem vagyunk együtt, és soha nem is voltunk - jelentettem ki.
- Mi van? - húzta meg az a-t.
- Jól hallottad.
- Miért érzem azt, hogy történt valami?
- Mert történt. De miből gondoltad? - lepődtem meg.
- Jobban ismerlek, mint te saját magad. Tíz perc múlva találkozunk a parkban - szakította meg a hívást.
Aha, itt csak az a bibi, hogy az pontosan tíz percre van innen. Remek.
- Papa, el kell mennem, Isaval találkozok - kiabáltam.
Gyorsan kiszaladtam, és elsétáltam a helyszínig.
Leültem az ott lévő padra, és megvártam, amíg a drága barátnőm ideér.
Picivel később meg is érkezett, és lehuppant mellém.
- Mit tett már megint az az idióta? - kérdezte felém fordulva.
- Folyton összezavar.
- Mégis mivel?
- Azzal, hogy megcsókol, és nem tudom, hogy mi van. Rászóltam, hogy ne. Erre amikor el akartam menni, mégegyszer megtörtént, de akkor - akadtam meg egy pillanatra. - Akkor máshogy.
- Hmm. Szóval összezavar. Ne hagyd neki.
- Próbálkozom.
- Figyelj. Holnap lesz egy végzős buli. Hallottál már róla? - érdeklődött.
- Ja, mondták már. De nem hiszem, hogy elmegyek.
- Jaj már. Ne legyél ilyen izé. Gyere el velem. Legalább jól érzed majd magad egy kicsit - kérlelt.
Nem tartottam jó ötletnek a dolgot, mert nem sok kedvem volt hozzá, de nem akartam elutasító sem lenni.
- Még átgondolom - forgattam meg a szemem.
- Ez az! - sikított fel Isa. - Egyébként már megvettem az ajándékod a születésnapodra. Imádni fogod.
- Az még messze van - legyintettem.
- Egy hét nem sok idő - kacsintott rám.
Elég sokáig elbeszélgettünk mindenféle idiótaságról, és ki is békültünk közben. Hiányzott már, hogy együtt  töltsük az időt. Elmeséltem neki mindent, ami történt velem, és Ő is sokmindent megosztott velem.
Elköszöntünk egymástól, és elindultam vissza, a papáékhoz.
Mikor beléptem, eléggé aranyos látvány fogadott. A nagypapám halkan horkolva aludt a kanapén. Elmosolyodtam, és ráterítettem egy pokrócot, majd bementem a szobámba.
Egy órán át tartó zenehallgatás után feltettem a telefonomat töltőre, és az éjjeliszekrényre helyeztem, majd elmentem lezuhanyozni. Egy ilyen nap után rámfért. Miután végeztem, kiléptem a kabinból, és megtörölköztem. Felvettem a pizsamám, visszaballagtam a szobába, és lefeküdtem. Éppen a távirányítóért nyúltam, amikor pittyeget a telóm. Úgy gondoltam, hogy talán Isa írt sms-t, de miután feloldottam a képernyőt, rájöttem, hogy nem így volt, ugyanis Nialltől jött.
"Beszélnünk kell."
Csodás.

Here I am, once again 

Nagyon-nagyon remélem, hogy tetszett nektek ez a kis szösszenet. 

Kérlek titeket, hogy ne menjetek el vélemény nélkül, hiszen rengeteget számít ez nekem. 

Nyugodtan csatlakozzatok a facebookos csoportba is, aminek a linkjét a modulsávon megtaláljátok:)

Köszönöm, hogy elolvastad.

Nagy ölelés

xx

15. "Elmegyek fürdeni. Jössz te is?"

Na hellóka :)

Itt vagyok az új résszel. 

Rettentően sajnálom a késést. Pár héttel ezelőtt abban a tudatban voltam, hogy kitettem, de aztán rájöttem, hogy hoppá, mégsem, szóval ezért elnézéseteket kérem. 

Jó olvasást kívánok hozzá :) 

Szemeimmel az előttem álló apukám meglepett arckifejezését fürkésztem, már jó ideje, de még mindig nem adott választ az imént feltett kérdésemre. A düh elárasztotta mindenem, és szaggatottan vettem a levegőt. A sírás határán voltam, de próbáltam tartani magam, már amennyire ez lehetséges volt néhány elejtett könnycsepp után. Apa sóhajtva emelte rám bocsánatkérő tekintetét, ami abban a pillanatban nem igazán tudott meghatni.
- Szóval rájöttél - mondta, miközben elnyomta a kezében lévő, füstölgő cigarettát.
- Úgy tűnik, hogy mégsem vagy olyan buta liba, mint akinek hittelek - jelentette ki artikulálva.
Nem akartam foglalkozni bántó szavaival, de fájt, amiket mondott.
- Átverted Niall anyukáját, és Niallt is. Azt tetted, amiben legjobb vagy. Hazudtál. És én még megbíztam benned. Nem hittem, hogy ilyen is tudsz lenni. Születésem óta velem vagy, de egyáltalán nem ismerlek jól - fakadtam ki, majd a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeim.
- Ugyan, Cassie. Egy taknyos kis kölyök vagy még. Szart se tudsz az életről - nevetett fel gúnyosan.
- De igen, tudok. Talán még többet is, mint te magad. Ha eddig nem tudtad, milyen elveszíteni valakit, akkor most már tudod, mert ezzel teljesen eltaszítottál magadtól - kiabáltam az arcába, és olyan gyorsan mentem el előle, ahogy csak tudtam, egyenest a szobámba.
Becsaptam magam mögött az ajtót, és kulcsra zártam. Előhalásztam a bőröndömet, és minden ruhát, ami a kezem közé akadt, belegyömöszöltem, eltettem a laptopomat is, majd becipzároztam. Felkaptam az asztalomról a fülhallgatómat,  az irataimat, és lebaktattam a lépcsőn. Szó nélkül rohantam ki a házból, és meg sem álltam a nagyszüleimig.
Nem sokat gondolkodtan azon, hogy hova fogok menni, csak az volt a célom, hogy leléphessek otthonról, egy olyan helyre, ahol nem csapnak be, és törődnek velem.
Megnyomtam a csengőt, fél perccel később pedig a papám nézett rám mosolyogva. Könnyes szemmel pillantottam rá, mire eltűnt a mosoly az arcáról, s meglepetten fürkészett. Borzasztóan festhettem, de nem érdekelt, ahogy őt sem. Elvette tőlem a bőröndömet, és beljebb invitált. Leültett a kanapéra, míg teát készített nekem. A kezembe nyomta a bögrét, és elhelyezkedett mellettem.
- Mi történt, kincsem? - kérdezte, miközben letette a szemüvegét a kávézóasztalra.
Szabad kezemmel megtöröltem a szememet, és felé fordultam.
- Nem nagyon szeretnék róla beszélni, papa. Ne haragudj - préseltem össze ajkaim.
Megértően megsimította a vállamat, és hagyta, hogy lenyugodjak.
Megittam a teát, majd elmostam az üres poharat. A bőrönddel együtt mentem be a vendégszobába. Az ágy mellé tettem, és kinyitottam, hogy elővehessem belőle a pizsamámat. Miután ez sikerült, a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Megengedtem a vizet, és megfelelő melegségűre állítottam. Csepegtettem bele a habfürdőből, s miközben megtelt a kád, levettem a ruháimat.
Belefeküdtem a forró vízben, és megpróbáltam kizárni a körülöttem lévő rossz dolgokat, mégha csak egy pillanatra is. Nem időztem ott sokáig, viszonylag hamar kiszálltam, és megtörölköztem. A tükör előtt állva sminklemosó után kutattam az ott lévő szekrényben. Letisztítottam az arcomat, majd visszamentem a szobába.
Elővettem a telefonomat, és megnyomta rajta a feloldó gombot. A képernyővédőm egy közös kép Niallel, és ugyanaz a háttérképem is. Mindketten széles vigyorral az arcunkon nézünk a kamerába, fekete-fehér effektben. Sokat jelentett számomra ez a kép.
Egy utolsó pillantást vetettem a kijelzőre, majd leraktam a készüléket az éjjeliszekrényre.
Aludni szerettem volna, de valahogy nem jött álom a szememre, és amúgy sem volt még olyan késő, körülbelül hét óra lehetett, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit sétálgatni, kitisztítani a fejem. Felvettem egy farmer anyagú rövidnadrágot, és egy oldalt hoszított, ujjatlan felsőt, a telefonom a farzsebembe tettem, majd kicsoszogtam a konyhába, ahol a papám újságot olvasott. Érkezésemre felém tekintett a lapok mögül.
- Hová mész, Cassie? - intézte hozzám kérdését.
- Kimegyek egy kicsit - mondtam, miközben felvettem a tornacipőm.
- Ha baj lenne...
- Akkor felhívlak. De nem lesz - mosolyodtam el halványan, mire bólintott, én pedig kimentem az utcára.
Eléggé csendes volt, egy autót sem láttam elmenni. Ez bizonyára azért van, mert ez a város külső része. Nyugodt környezet, sok kisebb méretű parkkal.
Végigsétáltam a járdán, és befordultam a sarkon. Egy bő, tizenöt percnyi sétálgatás után egy ismerős helyre értem. Niallék utcájába. Ha már ott voltam, gondoltam benézek hozzá. A kapujukig kicsit gyorsabb tempóban mentem.
Mikor odaértem, bekopogtam, és résnyire kinyitottam az ajtót. Nem volt senki sem a nappaliban, ezért a lépcső felé néztem, ahol megláttam Niallt lefelé jönni. Berohantam, és ráugrottam. Összekulcsoltam a lábaim a háta mögött, és a kezeimet is a nyakán, ő pedig tartott a combomnál. A vállaiba temettem az arcomat, és olyan szorosan húztam magamhoz, ahogyan csak tudtam. Mélyen beszívtam az illatát, ami képes volt teljesen lenyugtatni. Ez hiányzott a legjobban.
Óvatosan mesimogatta az oldalam, és piszkálni kezdte a hajamat. Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Szia - vigyorgott rám édesen.
- Szia - mondtam, kissé halkan, majd újra átöleltem.
- Na, mi a baj? Nem szoktál ilyen sokszor megölelni - nevetett fel.
- Csak szükségem van rád.
Felhúzott szemöldökkel pillantott felém, majd elengedett, és a kezemet fogva vezetett a fel a lépcsőn, egyensen a szobájába, ahol leültünk az ágy közepére.
Én később az oldalamra feküdtem, ő pedig továbbra is ült mellettem.
Tengerkék íriszeivel az én zöldeimet fürkészte, és kíváncsian pillantott rám.
- Összevesztetek, igaz? - kérdezte.
- Igen, eléggé - bólintottam. - Jelenleg a nagypapámnál lakom.
- Oda menekültél?
- Mondhatjuk úgy is - mosolyodtam el.
- Ide is jöhettél volna - mondta, majd ujjaival csipkedni kezdte a takarót.
Fogalmam sem volt arról, hogy erre mégis mit válaszolhatnék, ezért pár percnyi csend telepedett közénk. Lehunytam a szemem, és elgondolkodtam néhány dolgon.
Realizálnom kellet magamban a tényt, miszerint egy nehéz időszak vár. Isa is megharagudott rám, és apámmal is sikerült összekapnom. Nem akartam, hogy ez legyen. Csak boldog életet szeretnék. Már csak a papám maradt nekem, és Niall. Őket már nem lenne jó elveszítenem.
Mire kinyitottam a szemeim, ő már fekve helyezkedett el a jobb oldalamon. Mikor észrevette, hogy bámulom, közelebb mászott hozzám, és csillogó szemekkel nézett rám.
- Ha szeretnél, akkor itt aludhatnál - közölte édes hangján.
- Rendben - válaszoltam bólintva, majd elővettem a telefonomat a farzsebemből, és felhívtam a papámat, hogy értesítsem, és ne higyje azt, hogy elraboltak. Miután végeztem, letettem a készüléket az ágyra, magam mellé, és visszafordultam Niallhöz.
Teljesen elvesztem a tündöklő szemeiben, s ő is engem fürkészett.
Hirtelen a derekamnál fogva magára fektetett. Mellkasára hajtottam a fejem, és hallgatni kezdtem a szívdobbanásait, ő pedig olyan szorosan húzott magához, amennyire tudott.
- Nem vagy álmos? - inézte hozzám kérdését miközben lecsúsztatta kezeit a derekamra.
- Csak egy kicsit - motyogtam a mellkasába.
- Elmegyek fürdeni. Jössz te is? - kérdezte perverz vigyorral az arcán, mire a vállába boxoltam, és elnevettem magam.
- Én már megfürödtem a papáéknál.
- És?
- És nem fogok mégegyszer - vihogtam. - Meg amúgy sem mennék bele, tudod nagyon jól.
- Egy próbát megért - vonta meg a vállát.
Nevetve felkelt, elővett egy pólót és egy boxert a fiókból, és már el is tűnt a fürdőszobában.
Körülbelül negyed óra múlva jött vissza a szobába, és felém pillantott.
- Adok egy pólót, ha kell - mosolygott rám.
- Megkaphatom azt, ami rajtad volt? - kérdeztem.
Nagy vigyorral fürkészte arcomat, majd visszament érte, és nekem adta. Kutatni kezdett a fiókban, s felém nyújtott egy fekete alsóneműt. Elvettem tőle, és bementem a fürdőbe.
Megszabadultam azoktól a ruháktól, amik rajtam voltak, összehajtogattam őket, és helyettük azokat vettem magamra, amiket Niall nyomott a kezembe.
A tükör elé állva kontyba kötöttem a hajamat, aztán visszaballagtam az ágyhoz, és lefeküdtem a jobb oldalra, Ni pedig melletem helyezkedett el, de fészkelődni kezdett.
- Most mi bajod van? - röhögtem a párnába.
- Ez így kényelmetlen - mondta, majd különféle pózokat próbált.
- Akkor menj arrébb - löktem meg, mire kicsit balra csúszott, velem együtt.
- De így se jó - forgolódott.
A végére már egymásnak háttal voltunk.
- Így meg mégrosszabb - jelentette ki.
Mindketten a másik oldalunkra fordultunk, hogy szemben legyünk. A mellkasához bújtam, és magunkra húztam a takarót.
- Sokkal jobb - susogta a fülembe.
Szorosan magához húzott, végigsimított az oldalamon, és lehunyta a szemét, én pedig közben rájöttem, hogy csak vele tudok igazán önmagam lenni, és boldognak érezni magam.
Tökéletes befejezése volt ez ennek a - nem éppen tökéletes - napnak.

Nagyon remélem, hogy nem sikeredett rövidre, és hogy tetszett nektek. 

Mindenképpen írjátok meg a véleményeteket, sokat jelent számomra, hogy Ti mit gondoltok, elvégre nem csak magamnak írok. 

Nagy ölelés

xxC

14. "Ígérj meg nekem valamit"

Sziasztok

Újra itt vagyok egy a szokásosnál rövidebb, de annál izgalmasabb résszel.

Ne haragudjatok a pár napos csúszásért, csak megy még az utolsó pillanatokban is az év végi hajtás. 

Remélem, hogy elnyeri majd a tetszésetek ez a rövidke rész is:)

Jó olvasást!

Feszengve ültem a székemben, és még mindig éreztem magamon Isa haragos pillantását. Szemei szikrákat szórtak, és úgy nézett rám, mintha gyilkosságot követtem volna el. Éppen szólásra nyitottam a számat, amikor lepisszegett, és közölte, hogy hagyjam békén, majd felállt, és a leghátsó padokhoz vitte a cuccát, s leült. Pár pillanatig a helyemen maradtam, de aztán gondolkodás nélkül helyezkedtem el Niall mellett, aki kérdőn fürkészte az arcom, és próbálta elkapni a tekintetem. Szemeiben még mindig láttam a szomorúságot, de nem mertem rákérdezni, hogy mi történt. Féltem, hogy velem van baja. Tartottam attól, hogy megbántottam valamivel, akaratom ellenére. Így is felemésztett a bűntudat Isa miatt, az már sok lett volna a lelkemnek, ha Niall is haragudna valamiért. Muszáj lesz beszélnem mindkettőjükkel.
Néha elgondolkodom azon is, hogy Ni csak azért van velem, hogy elfelejtse Hollyt, hogy csak egy eszköz vagyok ahhoz, hogy teljesen kiverje őt a fejéből, mert biztos, hogy néha még azért gondol rá, és ez egy picit megfojtja a lelkemet.
Gondolatmenetemet félbeszakítva újra ránéztem. Fejét visszatette a padra, és némán ült mellettem, egy árva szót nem szólt hozzám, ami kissé aggasztott. Nem szokott így viselkedni.
Körülbelül öt perc volt csak vissza az órából, de én nem bírtam már várni. Olyan érzésem volt, mintha ezer éve várakoznék.
Az idő leteltét a csengőszó jelezte. Végre.
Ezen a napon még végigültünk négy tanórát, és hazafelé igyekeztünk. Isa bevágott elém, és elfutott, vissza se nézve rám.
Niall az aulában ácsorgott, az érkezésemre várva. Éppen indultam volna felé, amikor a tanárnő megállított, s közölte velem, hogy átgondolta  a dolgokat, és hogy mégsem beszélne velem.
Miután elment, a barátom felé lépkedtem. Mikor mellé értem, elkapta a kezem, és maga után húzva vezetett ki az épületből, hazafelé véve az irányt.
Út közben sem szólalt meg, csak csendesen lépkedett mellettem. A feszültség szinte tapintható volt.
Néhány percnyi sétálás után a kereszteződéshez értünk, ahonnan általában már külön szoktunk menni, de nem engedte el a kezemet.
Nem sokkal később odaértünk Niallékhez. Még mindig fogta a kezem, és az emeletre vonszolt maga után. Kinyitotta a szobája ajtaját, becsukta mögöttem, majd olyan hirtelen a falnak nyomott, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Egy pillanatra a egymás szemébe néztünk. Láttam benne a szomorúságot és a fájdalmat.
Közelebb húzott magához, és olyan szorosan ölelt, mintha csak azt hinné, hogy elmenekülök előle. A  vállamra hajtotta a fejét, és nagy levegőket vett. Nyugtatásképp simogatni kezdtem a hátát, és hagytam, hogy még ennél is jobban öleljen, mert bár nem mondta ki, tudtam hogy most szüksége van rám.
- Niall - szólítottam meg halkan, mire rám emelte tekintetét.-   Mi történt?
Elengedte a derekam, és leült az ágyra, én pedig elhelyezkedtem mellette, és kék szemeit kerestem.
Zavartan túrt bele szőke hajába, és felém fordulva próbált válaszolni nekem, de látszólag nehezére esett, s inkább a padlót kezdte nézegetni, de én még mindig Őt fürkésztem, és vártam.
- Nem szeretnék róla beszélni - jelentette ki búsan.
- Biztos? - kérdeztem
- Igen.
- És... - kezdtem - Tudok valahogy segíteni?
- Ígérj meg nekem valamit - fogta meg a kezem.
- Mit?
- Ígérd meg, hogy nem hagysz magamra soha. Ígérd meg, hogy mindig mellettem állsz, hogy számíthatok majd rád.
- Hiszen ez eddig is így volt - mosolyodtam el halványan.
- De szeretném, hogy így is legyen. Szóval ígérd meg.
- Megígérem Nialler - mondtam, majd megöleltem.
- Hívhatnál így gyakrabban is. Tetszik - motyogta a pólómba, mire felnevettem, és eltoltam magamtól.
- Amúgy... Nem fogod elmondani, hogy mi a baj, igaz? - néztem rá kérdőn.
Összepréselte ajkait, és újra zavarba jött.
- Megértem, ha nem szeretnéd. Csak ez nekem így olyan érzés, mintha nem bíznál bennem, és próbálom nem azt hinni, hogy én tettem valami rosszat ellened, mert ha így van, akkor meg tudnánk beszélni, vagy fogalmam sincs. Folyamatosan bűntudatom van, és... - hadartam el mindazt, ami nyomta a lelkem, s mielőtt befejeztem volna az utolsó mondatomat, magához rántott, és lágyan megcsókolt.
Miután elváltunk egymástól, rám vetette pillantását, én pedig az előre söpörtem a hajam, leplezve ezzel az arcomat.
Ismételten felém fordult, és hátratűrte a tincseket, én pedig kerek, bociszemekkel néztem rá.
- Te nem tettél semmit. Legalábbis remélem, hogy nem - mondta, majd halványan elmosolyodott. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy hatalmas kő esett le a szívemről, de egy kis nyugtalanság is volt bennem.
- Ezt hogy érted? Mármint azt, hogy reméled? - döbbentem meg. - Na jó, ezt már nem bírom. Kérlek, mondd el, hogy mi történt.
Niall mély levegőt véve tekintett rám, mintha csak erőt gyűjtene egy nagy feladat előtt. Valószínűleg ez így is volt.
- Nem kéne elmondanom.
- Miért? - kérdeztem meglepődve.
- Egyrészt azért, mert nem akarlak terhelni a gondjaimmal. Másrészt meg azért, mert ez rád is hatással lenne, és nem akarom, hogy szenvedj.
- Ezzel csak azt érted el, hogy mégjobban érdekeljen a dolog - fontam össze magam előtt a karomat.
Néhány percnyi filózás, és kínos csend után megszólalt mézédes hangján
- Nem is tudom... Tényleg nem kéne - fújta ki a levegőt. - A te érdekedben - tette hozzá.
- Ha nem mondod el, akkor nem tudok segíteni.
- Na jó. Kezdem az elején - pillantott rám. - Azt hiszem három nappal ezelőtt apukád átjött, és beszélt anyával. Mondott neki pár dolgot rólam, amik egyáltalán nem voltak igazak. Miután elment, anyu megkérdezte tőlem, hogy igaz-e. Akkor még nem tudtam, miről van szó. Aztán elmondta. Természetesen letagadtam, mert nem értettem, hogy miért kérdezi. Utána pedig leszidott, és azt mondta, hogy hazug vagyok, és semmirekellő - fejezte be.
- Miket mondott rólad apa?
- Hogy azt hajtogattad neki, hogy bántalak fizikailag, hogy rossz ember vagyok, és hogy verekedtem - hajtotta le a fejét.
- Niall, én esküszöm, hogy nem mondtam semmi ilyesmit. Jézusom - temettem a kezem közé arcomat.
- Hiszek neked. De anya nekem nem. Összevesztünk.
- Sajnálom.
- Mit? Nem a te hibád.
- Azt, amit apa tett. Beszélek majd vele - jelentettem ki, mire bólintott. - Köszönöm, hogy elmondtad. Már van okom haragudni apámra.
- Ne haragudj, hogy először nem mondtam. Csak féltem a reakciódtól.
- Nem baj. Viszont most megyek. Sokmindent el kell intéznem - sóhajtottam.
Niall felállt, és puszit nyomott a szám szélére. Elköszöntem tőle, és baktattam hazafelé.
Egész úton csak azon járt az eszem, hogy ez mégis mire volt jó neki? Miért kellett ezt tennie? Tönkre akar tenni. De nem fog, nem is tudna. Túl erős vagyok ahhoz.
Az egészben az a legrosszabb, hogy nem csak engem bántott meg. Ni miatta veszett össze az anyjával.
Plusz még itt van az Isas dolog. Megharagudott rám, mert nem szóltam neki a Niallel kapcsolatos dolgokról. Még én magam sem vagyok biztos semmiben. Lehet, hogy pár nap alatt kialszik a tűz, de az is megeshet, hogy csak mégnagyobb lángra lobban. Olyan ez, mint az időjárás. Az ember ezt nem tudhatja mindig teljesen pontosan megtudni, hogy mi lesz.
Rengeteg gondolat végigfutott a fejemben, de ezek nem hagyták el a számat. Próbáltam megfogalmazni magamban mindazt, amit mondani szerettem volna apámnak, és ez később sorra is került.
Félve lépkedtem a bejáratiajtó elé. Óvatosan lenyomtam a kilincset, és bementem. Ledobtam a táskám a cipősszrkrény mellé, aztán megálltam ott, ahol voltam.
A konyhából apukám üdvözölt széles mosollyal az arcán. Akkor még nem sejtette, hogy tudok mindent.
Ahogy rám nézett, legörbült az arcáról a vigyor, és meglepetten pillantott rám.
- Cassie. Mi történt? - kérdezte ledöbbenve.
- Te történtél. Hogy tehetted ezt? Miért? Mit tettem ellened? - bombáztam meg kérdéseimmel, majd letöröltem a könnycseppet, ami éppen utat tört magának.  Szomorú voltam, csalódott, és dühös. S hiába próbaltam tartani magam, nem sikerült.
Elegem volt.

Heyho

Ismét itt vagyok. 

Ne felejtsétek el megírni a véleményeteket.

Nektek csak pár perc, nekem viszont hatalmas boldogságot jelent.

Remélem, hogy nem csalódtatok bennem.

Nagy ölelés mindenkinek, akit türelmesen kivárta a részt

xoxo C.

13. "Boldog voltam"

Hát... Sziasztok! 

Igen, igen. Elég régóta nem volt már rész. Több, mint egy hónapja, ezért szeretnék elnézést kérni.

Ennek a miértjét a fejezet végén leírom, kérlek titeket, ne görgessetek majd tovább rajta, mert eléggé fontos ez számomra.

Plusz egy kis hír.

Jövőhéten Erdélyben leszek, szóval kb. 2-3 hét múlva tudok csak új résszel szolgálni

 Jó olvasást!:)

Csak feküdtem, és mielőtt elaludtam volna, a fülemben lüktető hangos zene szövegére koncentráltam, és behunyt szemmel vetítettem le magam előtt a mai napom minden eseményét, mozdulatát. A zene hirtelen elhallgatott, és Niall neve villogott a kijelzőn egy rezgéssel kísérve. Tehát sms-t írt. "Aranyos vagy, ahogy próbálsz elaludni:)" Miután elolvastam, meglepetten írtam vissza neki. "Te azt honnan tudod?" Pár pillanaton belül jött is a válasz: "Az erkélyeden vagyok, és hát kicsit hűvös van, szóval megköszönném, ha beengednél"
Gyorsan felpattantam az ágyról, felvettem a masnis mamuszomat, és az üvegajtó felé lépkedtem. Kinyitottam előtte, Ő pedig bejött és elhelyezkedett az ágyamon, én pedig mellé ültem.
- Hogy-hogy átjöttél? - kérdeztem felé fordulva.
- Hát. Én se tudom. Csak jöttem - vonta meg a vállát nevetve. - És te miért nem alszol?
- Nem sikerült elaludnom - mosolyodtam el. - Csak zenét hallgattam és gondolkodtam úgy... Mindenen - mondtam, majd elfeküdtem az ágyon, és magamra terítettem a takarót.
Niall befészkelte magát mellém, és közelebb húzott. Karjával átölelte a derekam, fejét a nyakhajlatomon pihentette, s lágy puszikkal hintette be azt. Kezével végigsimított az oldalamon, olyan óvatosan, mintha csak porcelánbabához érne. Minden egyes érintésébe beleremegtem.
Testemmel átfordultam ölelő karjai között, hogy szemben legyek vele, és láthassam a gyönyörű, tengerkék íriszeit, amiket úgy imádtam, amik teljesen elvarázsolnak.
Ujjaival megsimogatta az arcom, majd a fülem mögé tűrt néhány kósza tincset.
- Annyira szép vagy - mondta halkan. - Mint egy hercegnő. Az én hercegnőm.
Szavait hallva a pillangók életre keltek a gyomromban, és vad táncot jártak. Niall szorosabban vont magához, én pedig mellkasához bújtam. Mélyen magamba szívtam az illatát, és egy pillanatra lehunytam a szemem, majd visszanéztem rá.
- Itt maradsz éjszakára? - kérdeztem félve.
- Szeretnéd, hogy maradjak? - mosolygott rám, mire válaszként bólintottam. - Akkor igen - jelentette ki puszit nyomva a homlokomra.
Olyan szorosan ölelt, ahogy csak tudott. Kezeimet összekulcsoltam a tarkóján, és közelebb húzódtam hozzá, majd megpusziltam a szája sarkát. Picivel elforgatta fejét, és ajkait az enyémekre tapasztotta. Erősen markolta a derekam, s magára fektetett. Tenyerem a kulcscsontja alá csúsztattam, majd a csókunkat megszakítva fejemet a vállára hajtottam.
- Jó éjszakát - mondtam lehunyt szemmel.
- Jó éjt, hercegnő - simította meg a hajam.

Reggel, felkelés után egy hihetetlenül jó érzés fogott el, amitől furcsa dobogás keletkezett a mellkasomban. Gyorsabban vert a szívem, és széles mosoly ült ki az arcomra. Boldog voltam.
Átfordultam a másik oldalamra, hogy Niall szemébe tudjak nézni. Kék íriszeit kerestem, az én zöldeimmel, de még nem láttam meg. Csukva volt a szeme.
Kezemmel végigsimítottam arcélén, és közelebb másztam hozzá, majd halkan a fülébe súgtam.
- Hahó. Ébresztő, menni kell - keltegettem, mire megemelte egy picit a fejét, de abban a pillanatban vissza is tette a párnára, nyakig magára rántotta a takarót, és visszaszendergett.
Beletúrtam szőke tincseibe, majd puszit nyomtam az arcára, s lefeküdtem mellé. Pár másodperccel később felém magasodott, és magához húzva lecsapott ajkaimra.
- Mindig így akarok felkelni - jelentette ki reggeli, álmos hangján.
- Ha nem sietsz, elkésünk a suliból - mondtam, majd felálltam, és a ruhásszekrény felé lépkedtem.
- Ugyanmár. Előbb készen leszek, mint te - ásította.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és eltűntem a fürdőszobában. Magamra kaptam a kiválasztott ruháimat, és a tükör elé állva megfésültem barna hajamat. Fújtam egy kicsit a nyakamra és a csuklómra a kedvenc parfümömből, majd visszacsoszogtam a szobába, ahol Niallt már nem találtam, ezért lebaktattam a lépcsőn, egyenest a konyhába, hogy valami finom reggelit készítsek magamnak, és elvihessem magammal a suliba. Mire készen lettem vele, Ni bejött a táskájával a vállán. Az ajtóban megállt, nekitámaszkodott a félfának, és kezeit keresztezve leste minden mozdulatomat. Tekintetemet rá emeltem, és kíváncsian fürkésztem.
- Na megyünk? - kérdezte lazán. Arcáról eltűnt az a játékos mosoly, ami eddig ott bujkált. Tovább fürkésztem, majd lenéztem a padlóra, mintha valami érdekes lett volna ott, és realizáltam magamban a tényt, hogy biztosan van valami gondja, és hogy biztosan nem fogja elmondani mi az.
Eltettem a táskámba az előbb elkészített szendvicsem, majd felkaptam magamra a kabátom, s a vállamra véve a tatyómat az ajtó felé lépkedtem. Niall arrébb állt, hogy be tudjam zárni, majd gyors léptekkel haladt előre. Gyorsan utána kocogtam, s mikor mellé értem, óvatosan megfogtam a kezét, majd összekulcsoltam ujjainkat. Mindketten lenéztünk a kezeinkre, és egymás szemébe. Még mindig nem kérdeztem meg, hogy mi a baja, mert tudtam, hogy nem mondja el egyhamar. Ő tipikusan olyan, aki nem nagyon beszél a gondjairól. Inkább magában tartja, és agyal rajta. Pedig jó lett volna, ha megosztja velem, mert nem volt valami szuper érzés egész nap azt látni az arcán, hogy kedvtelen és szomorú. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet a probléma. Miután visszajött hozzánk, akkor lett ilyen, előtte semmi nem volt. Mi történhetett akkor? Miért nem beszélt róla nekem? Talán rá kellene kérdeznem, de félek, hogy idegesítőnek titulálna, ezért inkább tovább szorongattam a kezét, és ballagtam mellette.
Néhány percnyi csendes sétálgatás után a suliba értünk. Elengedtem a kezét, és elővettem a diákigazolványomat, amit aztán felmutattam a portásnak, majd felmentem az emeletre Niall után, egyenest az osztályterembe, ahol még egyenlőre csak Isa volt, és pár lány.
Miután bementünk, leült az előttem lévő székre, és a padra hajtotta a fejét. Biztos, hogy van valami baja.

Kicsivel később levágódtam Isa mellé. Arra a székre ültem, ahol Niallnek kellene ülnie. Miután elővettem a tolltartómat, a jobb oldalamon lévő üres székre tettem a táskámat, és a barátnőm felé fordultam, aki a hüvelykujjával Ni felé mutatott, majd felhúzta a szemöldökét, és afféle "Mi van vele?" tekintettel nézett rám. Nem tudtam rá felelni, ezért csak megvontam a vállamat. 

- Miért nem kérdezed meg? - nézett rám. 

- Mert úgy sem fogja elmondani. 

- Honnan tudod? 

- Ismerem - válaszoltam egyszerűen. -Várj egy picit - mondtam, majd Niall felé lépkedtem. 

Mögé álltam, és hátulról átöleltem a mellkasánál, mire felemelte a fejét, és kezét az enyémre tette. Leültem az ölébe, szorosan magamhoz húztam, és lágy puszit nyomtam a füle mögé. Ő megsimította a hátam, s a szemembe nézett. 

- Majd beszélünk - jelentette ki. Bólintottam, és visszaballagtam a helyemre.

A következő pillanatban egy ajtó csapódásra lettem figyelmes. A tanárunk bejött a terembe, letette a naplót, és Niallt méregette, majd rám vetette pillantását. 

- Cassidie, ide tudnál jönni egy percre? - kérdezte a tanárnő, miközben levette a szemüvegét. 

Felálltam a helyemről, és odasiettem. Bevallom, kicsit megijedtem. Féltem attól, hogy mit szeretne tőlem megtudni. Úgy gondoltam, hogy biztosan csak annyit, hogy tudom-e, mi Niall problémája. 

Hát tévedtem, mert nem így történt. 

- Szeretném, ha tanítás után beszélnénk pár dologról, mert ezt most nem itt kéne elmondanom - fürkészett komoly tekintettel.

- Rendben tanárnő - bólogattam.

- És még valami. Tudom, hogy nem rám tartozik, hogy mit csinálnak a barátjával, iskolán kívül azt, amit akarnak, ebbe nem szólok bele, De itt, a suliban, azt ami az előbb lejátszódott, nem kéne.

- Én ne... - kezdtem volna el a mondatot, mikor megállított.

- Nem kell a magyarázkodás, Cassie. Csak... Érted szerintem, hogy miért mondtam. Szép dolog a szerelem, de a házirend sem véletlenül van - mosolygott rám, majd megsimította a karomat, és a helyemre tessékelt,

- Elnézést - mondtam, majd visszamentem Isa mellé,

- Van valami, amiről tudnom kéne? - kérdezte erős hanglejtéssel, mire leesett, hogy egy apró részletet elfelejtettem...

Na szóval., újra itt vagyok.

Ne menjetek el ez felett, mert eléggé fontos lenne most ez nekem. 

Miért nem volt rész? 

Igazából két dolog miatt. Az első, hogy nem volt ihletem, a második pedig egy ennél sokkal komolyabb dolog. 

Az utóbbi időben jóval csökkent a megjegyzések száma, ami nem lenne akkora baj, de csak ezekből tudom, hogy érdemes- csinálnom azt, amit csinálok, egyfajta visszajelzés felém, mint a megtekintések száma, ami szintén rengeteggel az átlag alatt van, és fogalmam sincs, miért. 

Elgondolkodtam azon, hogy valamit talán rosszul csinálok. Vagy hogy elrontottam.

És nem hagyott nyugodni ez az érzés. 

Szóval igen. 

Lényegében ezért. 

Ne haragudjatok

Szeretlek titeket. Köszönöm, hogy végigolvastátok ezt.

C.

12. "Viszonozza"

Hát sziasztok!

Itt vagyok egy újabb, hosszú résszel:)

Igazándiból péntekre terveztem, de sikerült előbb befejeznem, szóval előbb olvashatjátok.

Remélem, hogy tetszeni fog:)

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor bekövetkezik egy változás, és attól fogva ahhoz kell alkalmazkodnia. Ilyen ha egy háziállatot kap, testvére születik, ha szerelmes lesz, vagy ha együtt van valakivel. Néha még az apró változások is sokat számítanak, de mindegyikbe van beleszólásunk, tudunk rajta változtatni. Persze csak ha akarunk. A döntés a saját kezünkben van, főleg ha az a jövőnkre is hatással lehet.
Esélyt kaptam arra, hogy az én életemben is legyen egy változás. Már csak el kellett döntenem, hogy szeretném-e, és persze hogy szerettem volna. Ott álltam vele szemben, és egy szót sem bírtam kiejteni a számon. Eluralkodott rajtam minden érzésem, és gondolatom. Annyi mindent mondhattam volna, de nem tudtam.
Mindketten kimondtuk azt az egyetlen szót, ami megváltoztathat mindent, ami közöttünk van, de egyikőnk sem tudta, hogy mi van közöttünk, és ez volt a baj. Tény, hogy szeretjük egymást. De nem teljesen biztos, hogy szerelemből. Igen, megcsókolt. Kétszer is. Viszont ez nem elég ahhoz, hogy rájöjjünk a dolgokra. A túl szoros kapcsolatunkhoz képest  ez kevésnek bizonyult.
Akartuk. Akartuk, hogy több legyen közöttünk, de nem tudtunk rajta változtatni, és itt bukott el az egész.
Álltam vele szemben, és próbáltam valamit kiolvasni a tekintetéből, de nem ment. Csak néztünk egymás szemébe, és mély levegőket véve próbáltuk feldolgozni, hogy mi történik velünk.
Fejemet a nyakhajlatában pihentettem, ő pedig olyan szorosan húzott magához, ahogyan csak tudott. Hallottam a szapora szívverését, s elmosolyodtam. Lehunytam a szemem, és el akartam hinni, hogy ez nem egy álom, hanem a valóság. A színtiszta valóság.
Amióta megismertem, szerelmes vagyok belé, és most itt volt az alkalom, hogy legyen valami. Bevallotta, hogy szerelmes belém, és én is elmondtam neki mindent. Mit kellene még tennünk?
Éreztem, hogy megsimogatta az arcom, és a fülem mögé tűrte kósza tincseimet, majd elérte, hogy pillantásomat rá szegezzem. Mély levegőt vett, és az arcomat fürkészte, ami halvány mosolyra késztetett.
- És most mi lesz velünk? - kérdezte halkan.
- Fogalmam sincs - fújtam ki a levegőt.
- Az a gond, hogy nekem se - karolta át a derekam.
- Hát azt gondoltam - mondtam nevetve, és vállába temettem az arcom.
- Majd valamikor megbeszéljük - jelentette ki, majd puszit nyomott a homlokomra.
- Jó - suttogtam a pulóverébe.
Niall megemelt, én pedig csípőjére kulcsoltam a lábaimat, és egyre szorosabban öleltem, majd mélyen magamba szívtam az illatát. Emlékezni akartam erre a pillanatra.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Fél hét van - mondta, majd kezeit a fenekem fölé csúsztatta, mire kuncogni kezdtem.
- Lassan haza kéne mennem. Már két órája itt vagyok - túrtam bele a hajába.
- Nem szeretsz itt lenni velem? - biggyesztette le ajkait.
- Nem ezt mondtam - húztam meg szőke tincseit.
- De céloztál rá - nézett rám szomorkásan, majd feljebb tette a kezeit.
- Nem is - tiltakoztam, majd nyálas puszit adtam a szája szélére. - Most haragszol?
- Még meggondolom - mondta, és elmosolyodott.
Lábaimat a padlóra tettem, majd Ni mögé lépkedtem, és felugrottam a hátára. Elkapott, és hagyta hogy a vállába kapaszkodjak. Piszkálni kezdtem a haját, mire dobálni kezdett. Leestem róla, egyenest a kanapéra. Felálltam, és elé ballagtam.
- Tényleg mennem kéne.
- Hazakísérlek - fogta meg a kezem, s az ajtó felé vette az irányt.
Odakint már kezdett sötétedni. Kézen fogva sétálgattunk a fénylő aszfalton. Visszaidéztem magamban a mai nap eseményeit, és rájöttem, hogy ezt a napot nem fogom elfelejteni.
Pár perc múlva a házunkhoz értünk.
Niall megállt előttem, és a derekamnál fogva olyan gyorsan magához rántott, hogy hirtelen azt se tudtam, mi az a levegő. Kezemet a mellkasára csúsztattam, és vállába fúrtam az arcomat. Ma utoljára magamba szívtam férfias illatát, majd kék íriszeit fürkésztem. Ő a csípőmön pihentette kezeit, és puszit nyomott a homlokomra.
- Szia Cassidie.
- Szia - köszöntem el tőle én is, s bementem a lakásba.
Lerúgtam magamról a cipőimet, és felrohantam a szobámba. Gyorsan előkerestem a laptopom, bekapcsoltam, és megnéztem, hogy Isa elérhető-e, de szerencsétlenségemre nem volt az, ezért lebaktattam a konyhába, ahol a nevelő anyukám a szakácskönyvet bújta, miközben feltört egy tojást. Érkezésemre felemelte a fejét, és kíváncsian nézett rám.
- Na mi van? Úgy mosolyogsz, mint egy ötéves, aki pónit kapott - nevetett fel. - Mi történt? - érdeklődött.
- Hát - kezdtem. - Elég sok minden. Tartalmas egy nap volt.
- Mesélj már - vette elő a fakanalat.
- Ühm. Elmondtam neki - haraptam be a szám.
- Tényleg? És mit mondott? - kérdezte egy kis meglepettséggel a hangjában.
- Viszonozza - nyögtem ki rövid, ám de lényegre törő válaszom
- Istenem - mondta, majd összecsapta a kezeit. - És most együtt vagytok?
- Igazából én se tudom. Ezt így nem mondtuk ki, szóval fogalmam sincs, hogy mi van. Egyébként... Sütit akarsz sütni? - húztam fel a szemöldököm.
- Igen, csak nem tudom még, hogy mit. Még ki kell találnom.
- Értem. Én most visszamegyek a szobámba - jelentettem ki, és már rohantam is felfelé.

Elfeküdtem az ágyon, és előkotorásztam a farzsebemből a telefonomat, hogy felhívjam Isát, s elújságoljam neki a sok-sok jó dolgot, ami történt. 

A zöld gombocskára koppintottam, és vártam. Pár csörgés után fel is vette, és gyorsan rányomtam a videóra.

- Szia - mosolygott a kamerába. 

- Szia - köszöntem, és széles vigyorra húztam a számat. 

- Mi ez a nagy boldogság? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Niall - válaszoltam, Isa összeráncolta a homlokát, és egy pillanatra elgondolkodott, majd visszanézett rám, kikerekedett szemekkel, s tátott szájjal.

- Úristen - húzta meg az "e" betűt. - Mikor? Hogyan? - érdeklődött meglepődve.

- Miután te hazamentél, én ugye hozzá mentem, elmondtam neki a Hollys ügyet, és azután. De még egyikőnk se mondta ki így konkrétan, hogy most mi van. Szóval ezt ne kérdezd - mondtam nevetve.

- Ahaaa - bólogatott. - Mindenesetre örülök neked, nagyon. 

- Köszönöm. Ha nem baj, most leraklak. Szia - integettem.

- Helló - búcsúzott szívet formálva a kezeivel.
Leraktam a telefonomat az asztalomra, és pizsama után kutatva bújtam be a szekrényembe. Meg is találtam, amit akartam, ezért megcéloztam a fürdőszobát. Lezuhanyoztam, áttörölgettem magam a törölközőmmel, amit aztán magam köré csavartam, és beálltam a tükör elé. Fogat mostam, majd egy arctisztító tonikkal áttöröltem a homlokom és az orrom.
Felvettem a pizsamám, és visszacsoszogtam a szobámba. Befeküdtem az ágyamba a telefonom és a fülhallgatóm társaságában, s a lehető leghangosabban kezdtem el zenét hallgatni.
Visszaidéztem magamban, hogy ma mennyi minden történt velem.
Két ujjamat az ajkamra tettem, és elmosolyodva álomra hajtottam a fejem.
Felejthetetlen napom volt.

Na szóval, újra itt vagyok:D

Nagyon remélem, hogy tetszett ez a rész.

És.. Szeretnélek megkérni titeket, hogy nem menjetek el vélemény nélkül, sokat jelentene nekem

Ha szeretnétek, csatlakozzatok a facebook csoportba, (Link) oda teszek ki minden fontos dolgot:)